Keresés
Close this search box.
grapplingesek

A Küzdősportok Világjátékán szerepelt magyar csapatot köszöntötték

A Küzdősportok Világjátékán részt vett magyar csapatot köszöntötték, egyben NVESZ-napot is tartott a 62 szövetséget tömörítő Nemzeti Versenysport Szövetség a fővárosban. Az eseményen Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntő beszédében kiemelte, 2023-ban a nem olimpiai sportágak is kiválóan teljesítettek. „A számtalan siker közül elég, ha megemlítjük a hazai rendezésű karate világbajnokságot és a rijádi Küzdősportok Világjátékát. Mindez azt mutatja, hogy az NVESZ tagszervezeteinél kiváló szakmai munka folyik” – mondta az államtitkár, egyben bejelentette, a 2023-as 800 millió forintos sporttámogatási keretet 2024-re tíz százalékkal megemelik.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára többek között a rijádi sikereket méltatta. „A magyar csapat a 10. helyen végzett az éremtáblázaton. Ez pedig kimagasló eredménysorozatnak köszönhető. A Nemzeti Versenysport Szövetséggel harmonikus szakmai kapcsolatot ápol a Magyar Olimpiai Bizottság, és ez várhatóan így lesz a jövőben is” – jegyezte meg Fábián László.

Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára hangsúlyozta, a Nemzeti Versenysport Szövetségnél egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a parasportolók versenyeztetésére is. „Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Simon Dániel paraszkanderos tagja volt a rijádi csapatnak, és két érmével a küldöttség egyik legeredményesebb sportolója lett Szaúd-Arábiában” – hívta fel a figyelmet a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára.

Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke leszögezte, az olimpián kívüli sportágak rendszerint eredményesen zárják az évet, 2023 azonban rendhagyónak számít. „Egyidőben rendezett Magyarország karate világbajnokságot, és küldött csapatot Rijádba. Mindkét világversenyen fantasztikus magyar eredmények születtek.” – összegzett Dr. Mészáros János.

A Szaúd-Arábia fővárosában megrendezett Küzdősportok Világjátékán indult magyar csapatot külön köszöntötték, akik emlékérmet vehettek át az ünnepségen, amelynek a Grand Hotel Margitsziget adott otthont. Magyarország a III. Küzdősportok Világjátékát 6 arannyal, 2 ezüsttel és 4 bronzéremmel fejezte be.

Az NVESZ-napon előadást tartott Csabai Edvin, a  Magyar Edzők Társaságának sportigazgatója, Bíró Péter, az NSÜ Zrt. elnök-vezérigazgatója, és Märcz Tamás, az NSÜ Zrt. sportszakmai és módszertani igazgatója. Vargáné Andrejkó Edina NVESZfőtitkár, csapatvezető beszámolt a Küzdősportok Világjátékán részt vett magyar csapat eredményeiről, és végül Schmitt Pál, volt köztársasági elnök nagysikerű előadással zárta a szakmai napot, amelyben a sportdiplomácia fontosságát taglalta.

(Nyitókép: Szalmás Péter)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top