blank

A hangulatának megfelelően fog öltözni a brazil sprinter

blank

A hazai közönség egyik favoritja, a sprinter Terezinha Guilhermina húsz különböző színű szemfedővel készül a riói paralimpia megmérettetéseire.

A háromszoros paralimpiai és nyolcszoros világbajnok látássérült atléta az esemény sajtószolgálatának elmondta: testvére hatvan órai munkával készítette az új színes szemvédőket, és napi hangulatától függ majd, hogy melyikben fut.

„Szeretem, ha az emberek színesnek látnak engem, mert az én világom is színes” – mondta Guilhermina, aki csak a fények változását képes érzékelni.

A 2008-as pekingi paralimpián 200 méteren, Londonban pedig 100-on és 200-on aranyérmes 37 éves sprinter elárulta, hogy az elmúlt években sokat szenvedett és sírt, mert elveszítette édesapját, ő volt az, akivel a versenyek után egyből beszélni tudott.

„Most minden brazillal együtt boldog szeretnék lenni, és persze minél gyorsabban akarok futni” – jegyezte meg Guilhermina, aki nemcsak színes szemfedővel, hanem gyakran rózsaszínű hajával, színes körmeivel és tetoválásra hasonlító karmelegítővel is felhívja magára a figyelmet.

A brazil közönségkedvenc Rióban 100, 200 és 400 méteren, valamint a 4×100-as váltó tagjaként áll rajthoz.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top