Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Finalista a világbajnoki címvédő kettős is

MTI Fotó: Kovács Tamás

Megnyerte Tótka Sándor és Molnár Péter a kajakosok 200 méteres második középfutamát, így bejutottak a fináléba.

A világbajnoki címvédő kettős a válogatót megnyerő, de utóbb doppinggyanú miatt az utazók közül kizárt Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett jutott az utolsó pillanatban indulási joghoz.

A magyar egység tökéletesen kapta el a rajtot, s néhány tempót követően komoly előnyre tett szert. Végül a 200 méteres távon ritkán látható fölénnyel, könnyedén, közel négy tizedmásodperces előnnyel utasította maga mögé a mezőnyt.

„Jó a hangulatunk, egyáltalán nem vagyunk ráfeszülve az olimpiára” – mondta az MTI-nek Tótka.

„Huszonkét éve ültem először hajóba, s az volt az első számú célom, hogy egyszer egy olimpián részt vehessek. Most ez megtörtént, s minden egyes nap azért ülök bele a hajóba, mert én ezt szeretem, ez az életem” – nyilatkozta felszabadultan Molnár. „Minden egyes húzást élvezek, minden lélegzetvétel öröm, nagyon jól érezzük magunkat” – tette hozzá a kajakos.

Megjegyezték, az előfutamot meg akarták nyerni – igaz, a tavalyi vb első öt helyezettjéből négy az ő futamukban volt -, de miután ez nem sikerült, úgy voltak vele, hogy legalább mehetnek még egyet. Molnár megjegyezte, az előfutamba pici hiba csúszott, de a középfutamban mutatott teljesítményüknél nem kívánhatnak jobbat.

„Annyira élvezzük a versenyzést, és örülünk, hogy az olimpián még egy futamot mehetünk, hogy ezt is élvezettel tettük. „ – mondta Tótka. „Nagyon várjuk már a holnapi futamot, teher nincs rajtunk, mivel a kényszerszünetünk miatt, ha lehet így fogalmazni, mi ezt az utat ajándéknak tekintjük. Mi már azzal elégedettek vagyunk, hogy a döntőbe jutottunk, nincs nyomás rajtunk” – tette hozzá Tótka, aki szerint hat, közte a magyar hajó is aranyesélyes a fináléban.

Az első három hely ért továbbjutást a legjobb nyolc közé.

Az éremcsatát ebben a számban is csütörtökön rendezik.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top