Keresés
Close this search box.

Fókuszban a világranglista-pontok és az olimpia

Tíz magyar játékos utazott el a vasárnap kezdődő, Kuala Lumpur-i asztalitenisz csapat-világbajnokságra, amelyen a szövetségi kapitányok szerint nem a minél jobb helyezés kiharcolása, hanem a világranglista-pontok gyűjtése a legfontosabb.

A nőknél Póta Georgina, Lovas Petra, Madarász Dóra, Pergel Szandra és Nagyváradi Mercédesz alkotja a keretet, a csapat a címvédő kínaiakkal, valamint a tajvaniakkal, a románokkal, a spanyolokkal és a házigazda malajziaiakkal került egy hatosba. A magyar válogatott a 16. kiemelt a 24 csapatos első divízióban, azaz a legjobbak között.

„A csoportban az első három közé kellene kerülni ahhoz, hogy a legjobb 12 között zárjunk, ami már jó eredménynek számítana. – mondta Téglás Péter szövetségi kapitány, aki kiemelte ugyanakkor, hogy most elsősorban nem helyezésben gondolkodik. – Ezúttal az a legfontosabb, hogy a játékosok világranglista-pontokat gyűjtsenek, s minél kedvezőbb pozícióba kerüljenek az olimpiai rangsorban. Azaz lehetőleg ne kapjanak ki náluk gyengébb ellenféltől.”

A szakember a vb-t követően még megvárja a két márciusi World Tour-versenyt – a kuvaitit és a katarit -, s azután határoz arról, hogy melyik három játékos vehet majd részt az áprilisi, isztambuli olimpiai selejtezőn. A szövetség honlapjának vb-előzetese szerint Póta olimpiai kvótája gyakorlatilag biztos, a Lovas, Madarász, Pergel hármasból kettő lehet még ott a törökországi tornán, amelyen kötelező a részvétel annak, aki indulni akar Rióban.

A 27. helyre rangsorolt magyar férfiválogatott Jakab János, Kosiba Dániel, Ecseki Nándor, Szita Márton, Lakatos Tamás összeállításban – a második divízióban küzd majd Kuala Lumpurban. Aranyosi Péter együttese az egyiptomiakat, a szlovénokat, az argentinokat, a mexikóiakat és a norvégokat kapta ellenfélül. Aranyosi elárulta: a legjobban rangsorolt magyar játékos, Pattantyús Ádám részben családi, részben szakmai okok miatt marad itthon – védik a ranglista-helyezését -, s rajta kívül reálisan Jakabnak és Kosibának van esélye arra, hogy a tavasz folyamán kiharcolja az ötkarikás indulás jogát. A fiatalok – Ecseki, Szita és Lakatos – számára a tapasztalatszerzés lehet a cél a vb-n – fogalmazott a kapitány.

Az asztaliteniszezőknél májusban válik véglegessé a riói olimpia indulói listája.

Mindkét nem képviselői négy divízióban küzdenek meg egymással a jövő vasárnapig tartó vb-n, minden osztályban négy hatos csoportban kezdődik a verseny. A csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe jutnak, a másodikak pedig a harmadikokkal játszanak a negyeddöntőbe kerülésért. Ugyanezt a szisztémát alkalmazzák az alsóági rájátszás során is, azaz a csoportnegyedikek az egyenes kieséses szakasz első körében kiemeltek lesznek, abban csak a csoportötödikek és a hatodikok játszanak.

A világbajnokság keretében várhatóan eldől még egy, magyar szempontból fontos kérdés, Budapestnek ugyanis egyedüli pályázóként jó esélye van arra, hogy elnyerje a 2019-es egyéni vb rendezési jogát. Ezt kedden hagyhatja jóvá a nemzetközi szövetség közgyűlése.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top