Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Két magyar bronz született csütörtök este a riói uszodában

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Egyaránt bronzérmet szerzett az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás és Konkoly Zsófia a 100 méteres pillangóúszás csütörtöki fináléjában. 400 méter gyorson Pap Bianka (S10) ötödik lett, míg az 50 méter háton induló Adámi Zsanett (S2) hatodikként végzett.

A 24 éves Sors Pekingben és Londonban is megnyerte ezt a számot, kétszeres címvédő volt.

A pécsi ANK Sportklub úszója – akinek fejlődési rendellenesség miatt rövidebb az egyik karja – a délelőtti előfutamban a legjobb időt érte le, majdnem egy másodperccel gyorsabb volt, mint a másodikként fináléba jutott Federico Morlacchi, aki a legnagyobb riválisának számított. Az olasz 200 méter vegyesen legyőzte Sorsot, aki akkor másodikként zárt.

A férfi 100 pillangó volt az esti program első döntője, Sors időeredményének köszönhetően a 4-es pályára kapott besorolást. A lelátó erősen foghíjas volt, de ez a magyart nem zavarta, óriási tempóban kezdett, s ötven méternél tisztán ő fordult elsőként. Egészen a hajráig ő tempózott az élen, az utolsó húsz méterre azonban elfáradt, s nemcsak Morlacchi, hanem a görög Dimosztenisz Mihalencakisz is elment mellette, a győzelem végül utóbbié lett, aki egyéni csúcsot úszva szerezte meg az aranyérmet. Sorsnak ezúttal a bronz jutott.

„Lehet, hogy rosszul építettem fel a taktikát. Menekülés a győzelembe, így hívjuk egymás között, amit csináltam, nagyon jól mentem, de a végén már éreztem, hogy nem bírom felemelni a karomat, már nagyon fájt – mondta a versenyről a kétszeres paralimpiai bajnok versenyző. – Ennyi volt bennem, de nem vagyok csalódott, inkább boldog. Nagyon jó időt úsztam. Ezt egy jó zárásnak fogom fel, én többet ugyanis már nem úszok 100 méter pillangón.”

Hozzátette: abban is biztos, hogy paralimpián sem szerepel többet, de hogy az úszást is abbahagyja-e, azt még nem döntötte el. Sors úgy fogalmazott: abszolút elégedett a riói szereplésével, mert érmei mellett voltak helyezései is.

A nőknél ugyanebben a számban és ugyanebben a kategóriában a 14 éves Konkoly Zsófiaa riói magyar küldöttség legfiatalabb tagja – az ötödik helyen jutott be a fináléba, ahol remekül teljesített, ötven méternél másodikként fordult, majd a hajrát is jól bírta, s harmadikként csapott be a célba.

„Nagyon boldog vagyok, nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Jól osztottam be az erőmet, de nem maradt bennem semmi, ha van még öt méter, biztosan megelőz a mellettem úszó” – mondta a fiatal sportoló, aki pénteken még 100 méter háton is szerepel Rióban.

Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka ötödik lett 400 méteres gyorsúszásban. A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc versenyzője korábban 200 méter vegyesen harmadik, 100 méter háton pedig második lett, most azonban nem volt esélye az éremszerzésre.

Adámi Zsanett az egyes pályán úszott az 50 méter hát hétfős fináléjában, s egy riválisát sikerült megelőznie.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top