Keresés
Close this search box.

Nem épül meg a kajak-kenu pályára tervezett főlelátó

blank

A költségcsökkentésre hivatkozva nem építik meg az evezős és a kajak-kenu pályára ígért főlelátót, de a strandröplabda helyszínére is kevesebb néző látogathat a riói olimpián.

Az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames honlap kiemelte, hogy a szervezők bejelentése szerint a Lagoa Rodrigo de Freitas evezős és kajak-kenu pályára megálmodott 4000 férőhelyes lelátó megspórolásával kétmilliárd realt (140,87 milliárd forint) takarítanak meg.

A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) is szomorúan vette tudomásul a szervezők döntését.

„Sokáig sok mindent ígértek nekünk” – kommentálta a hírt Denis Oswald, a FISA tiszteletbeli elnöke. – „Az a pálya már ötven éve létezik, kiváló helyen van, s mi csak nagyobb nézőteret szerettünk volna.”

A strandröplabda-helyszínnel kapcsolatban a szervezők egyelőre részleteket nem közöltek, csak annyit, hogy a tervezettnél kevesebb ülőhely lesz majd.

A házigazdák hosszú ideje küzdenek a költségek leszorításáért, elsősorban a brazil gazdaság rég nem látott, komoly recessziója miatt.

A két helyszínt érintő, most bejelentett változtatások mellett a szervezőbizottság azt is jelezte, hogy az önkéntesek – már tavaly is 70 ezerről 60 ezerre csökkentett – létszámát tovább szűkítik, s jelenleg úgy számolnak, hogy 50 ezren dolgoznak majd a játékokon. E mellett 5000 helyett 4000 autót használnak majd az olimpián és a paralimpián.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top