Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Továbbra sincs érem cselgáncsban

MTI Fotó: Kovács Tamás

A 73 kilogrammosok között ötödik lett Ungvári Miklós a cselgáncsozók hétfői versenynapján, míg Karakas Hedvig a vigaszágon vérzett el.

A londoni játékokon második ceglédi dzsúdós a bronzcsatában az Európa-bajnok, kétszeres vb-harmadik belga Dirk van Tichelttel csapott össze – akivel 1-1 volt a győzelmi mérlege -, és egy karfeszítésre kapott ipponnal alulmaradt.

A 35 éves Ungvári negyedik olimpiáján szerepelt, 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben helyezetlenül zárt.

 

Karakas hetedik lett

Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig a hetedik helyen végzett.

A 2012-es londoni játékokon ötödik dzsúdós a türkmén Rusana Nurjavova és a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard legyőzése után kikapott a hazai közönség előtt szereplő, világbajnok Rafaela Silvától, így került a vigaszágra. Ellenfele a tajvani Lien Csen-ling volt, akivel eddig háromszor találkozott és kétszer vereséget szenvedett. Az ázsiai cselgáncsozó lengyel és amerikai riválison túljutva maradt alul az olimpiai második román Corina Caprioruval szemben.

Pár perces fogáskeresés után a 26 éves Karakas próbált dobást indítani, sikertelenül. Mindkét cselgáncsozó begyűjtött egy-egy intést, aztán a tajvani percei következtek. Előbb leszorítással kísérletezett, ezt még megúszta a világbajnoki harmadik magyar, aztán állásnál Lien egy jukót érő levitellel szerzett előnyt. Karakas továbbra sem tudott akciót bemutatni, a tajvani jól védte támadásait, így vereség és hetedik hely lett a vége. Lien a bronzéremért folytathatja.

Karakas sírva vonult le a tatamiról, edzője, Toncs Péter próbálta vigasztalni.

„Az 57 kilós mezőny nagyon erős, a nőknél talán a legerősebb” – mondta később a magyar dzsúdós. „A kijutottak közül 16-20 ember között ki lehetne osztani az érmeket. A tajvani lánnyal egyszer, az idei Mastersen küzdöttem, akkor vezetésről veszítettem. A taktikánk hasonló volt, mint akkor, ami szerintem működött is. Készültünk előre erre a combdobásra, vissza kell néznem, úgy éreztem talán sikerült kifordulni belőle, de megkapta a jukót” – idézte fel a meccs történéseit Karakas, hozzátéve, nem elégedett, mert éremért jött.

Karakas előtt a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva is hetedik lett a cselgáncstorna nyitónapján.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top