A hősök köztünk élnek – elcsépelt, de nagyon is igaz mondás. Weinhardt Anna is ezek közé a hősök közé tartozik. És mi a szuperképessége? Az, hogy soha nem adja fel, az akadályokra megoldandó feladatokként tekint, és nem ismeri azt a szót, hogy lehetetlen. Valljuk be, mindannyian szeretnénk, ha lenne legalább egy ilyen ember a közvetlen családi körünkben, vagy éppen baráti társaságunkban, ugyanis belőlük lehet a leginkább motivációt, erőt meríteni. A különleges fiatal lánnyal az után beszélgettünk, miután az Ironman Tallinn 2020 versenyén korosztályos győzelmet aratott 9 óra 46 perces idővel, így kijutott a 2021-es világbajnokságra. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2020/6-os számában került publikálásra.)
„Sportos családban nőttem fel, hétvégente közösen jártuk a természetet, a nyaralásra mindig vittük a bicikliket, és kerékpártúráztunk – kezdte a Sportime Magazinnak adott interjúját Anna. – Gyerekkoromban indultam kerekpárversenyeken, ahol dobogóra is állhattam. Középiskolában kezdtem el vízilabdázni, 7 évig űztem ezt a sportot a győri csapatban. Gimi alatt egyszer rávettek, hogy induljak egy iskolák közötti duatlonbajnokságon, hogy meglegyen a csapat. Végül külföldi főiskolai tanulmányaim után kóstoltam bele először a triatlonba. Immáron 6 éve, ebből az utóbbi hármat Flander Márton négyszeres országos bajnok edző felkészítése mellett.”
És hogy pontosan mikor és miért is ragadta magával a triatlon világa? „Apukám többszörös Ironman, sok nagyatádi versenyét segítettük végig a pálya széléről. Aztán amikor megismertem a páromat, már ő is triatlonozott, így adott volt, hogy egyszer nekem is ki kell próbálnom. Mivel elsőre korosztályos dobogón találtam magam egy olimpiai táv után, magával ragadott a feeling és a sikerélmény. Évről évre éreztem a fejlődést, és még mindig érzem, hogy jobb lehetek, mint eddig valaha. Ez egy olyan motiváció, ami végig segít a felkészülő időszakon.”
A fiatal sportoló hozzátette: szerinte a legnagyobb kihívása ennek a sportnak az, hogy csak az lehet igazán sikeres, aki mindhárom sportágban képes kiemelkedően teljesíteni. „Felkészülés során kihívás jól eltalálni az arányokat, azt, hogy mekkora súlyt kell fektetni egy-egy sportágra, verseny közben pedig a megfelelő erőbeosztás a kihívás. A legnagyobb buktató szerintem a frissítés, ezt a negyedik sportágnak is szokták nevezni a triatlonban. Minél hosszabb egy táv, annál nagyobb buktató lehet egy rossz frissítés. Ennek a sportnak a sok változó az egyik szépsége: hiába vittél végig egy 100%-os felkészülést, verseny közben bármi történhet, ami kibillent a tökéletes versenyzésből – defekt, napszúrás, görcs, baleset, pályatévesztés, időbüntetés, időjárás, elrontott frissítés… stb. A másik szépsége pedig, és talán ez az, ami valamikor Nagyatádon magával ragadott, hogy olyan emberek képesek teljesíteni egy Ironmant, akikről sosem gondoltad volna. Hétköznapi anyukák, nagymamák, apukák, nagypapák… Bennük pedig egy a közös, mégpedig az, hogy nagyon tudnak a céljaik elérése érdekében fejben küzdeni.” És hogy számára mi volt eddig a legnagyobb kihívás? „Most nevetni fogsz, de sokszor az a legnagyobb kihívás, hogy engedélyezzék a munkahelyemen a versenyre kivett szabadságomat – felelte Anna mosolyogva, majd kicsit komolyabbra fordította a szót. – Amúgy a legnagyobb kihívás természetesen az első Ironman teljesítése volt. Mivel sokismeretlenes egyenlet volt, egy idegen országban, ismeretlen pályán, 16 fokos vízben és esős, szeles időben… Ironman alatt futottam az első maratonomat is. Nagy kérdőjel volt az is, hogy vajon megemészti-e a gyomrom mozgás közben azt a sok gélt, amit megettem.”
A triatlon az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvend – kíváncsi voltam arra is, hogy mit gondol, mi vonz egyre több embert ehhez a sportághoz. „Bárki által, bármikor és bárhol végezhető sport. Alapvetően a legfőbb oka az, hogy sosem késő elkezdeni, így minden korosztály számára hívogató sport. A győri egyesületben, ahol elnökként tevékenykedek is, azt tapasztalom, hogy az egészen fiatal gyerkőcök mellett a szenior korosztály a legérdeklődőbb. Nem kell hozzá más, mint egy biztos úszótudás – nem feltétlenül gyors úszásnem, sokan úsznak mellben is –, kerékpár és egy pár futócipő. Természetesen hozzájárult a triatlon népszerűvé válásához, hogy olimpiai sportág lett. Azonban szerintem még mindig nem kap elég médiafigyelmet, így fordult elő, hogy a tallinni versenyről hazafele megkérdezte a rendőr hölgy, hogy a triatlon az ugyan olyan-e, mint az exathlon…”
Ha pedig már így szóba került Tallinn… Az a bevezetőből is kiderült, hogy Anna elképesztő teljesítménnyel harcolta ki a világbajnokságra az indulási jogot. Érdekelt, hogyan készült fel, és mi volt a legnagyobb kihívás számára a verseny folyamán. „A kialakult egészségügyi helyzet miatt a verseny sajnos egészen más hangulatú volt, mint amit megszoktunk. Nem volt tömeg, a versenyzők maszkban közlekedhettek, dobozban kaptuk a triatlonversenyeken híres és mindenki által várt tésztapartiadagot. Egy szóval nem az várt, amire az első Ironmanemen számítottam volna. Viszont nem érdekelt, csak azzal foglalkoztam, hogy végre egy verseny, amit megrendeznek, és Ironman lehetek. Sokat készültem, az utóbbi 1 év csak arról szólt, hogy az Ironman-távra készítsük fel a testemet és a fejemet. Az előbbiért az edzőm felelt, én pedig végrehajtottam mindent, amit kért, néha többet is – szerencsére semmilyen sérülés nem akadályozta a felkészülést. Az utóbbiért én voltam a felelős, viszonylag egyszerűen oldottam meg, hogy napjában többször is eszembe jusson a szeptemberi Ironman, ugyanis a munkahelyemen egy évig ilyen tematikájú jelszavaim voltak a rendszerekhez (nevet), ezeket pedig napjában többször is be kell pötyögnöm.” És hogy mennyire érintette a COVID-19 a felkészülését? „A komplett versenynaptáramat újra kellett terveznem. Sokat versenyeztem volna külföldön, de ezeket szinte mind törölték. Az Ironmant eredetileg Koppenhágában terveztem megcsinálni, de azt is lefújták, és így jött szóba Tallinn mint B opció. Amikor azonban a kijutás a különböző országok különböző besorolásai miatt bizonytalanná vált, beneveztem a podersdorfi hosszú távú versenyre is C opcióként. Akkor már úgy voltam vele, hogy teljesen mindegy, hogy hol, de én idén Ironman leszek. Ami az edzéseket illeti, a COVID-19 miatt kimaradt egy jó hónapnyi úszás a bezárt uszodák miatt. Legnagyobb nehézségeket a hideg víz, a hideg szél és az »eltűnt« wattadatok jelentették, valamint a szintes, macskaköves óvárosi futópálya.”
És hogyan készül a hawaii világbajnokságra? „Egyelőre még csak fejben készülök, az alapozást még nem kezdtem el. Nagyon várom, rettentően izgatott vagyok, sosem voltam még a kontinensen túl. Arra számítok, hogy egy: megrendezik, kettő: hogy rohadt meleg és párás idő lesz, na és szél a bringán. Amiben bízok, hogy a sziget által állított nehézségeken felülkerekedek, és legyőzöm ismét az Ironman-távot.”
Anna életét a sportolás mellett a munka is kitölti, jelenleg beszerzőként dolgozik a világ egyik legnagyobb motorgyáránál. Habár egyre több hölgy dolgozik hasonló területen, még mindig sokan felvonják a szemöldöküket, ha egy olyan nővel találkoznak, aki az autó-, motor- és más technikai iparban képzeli el a jövőjét. Én magam is kíváncsi voltam arra, hogy Anna kislányként is már a tipikusan „fiús” dolgok után érdeklődött-e. „Van egy bátyám, lehet, hogy emiatt, valamint szeretek fiúkkal bandázni, edzeni vagy éppen férfi kollégákkal együtt dolgozni. De amúgy az autóipart nem fanatizmusból választottam, Győrben minden erre épül, így én is itt helyezkedtem el, nekem egyedül a nemzetközi környezet volt a karrierválasztásnál a fontos.” És hogyan egyezteti össze a munkát, a sportolást és a magánéletet? „Szerencsés vagyok, mert a családom is triatlonozik, valamint sok barátomat is a triatlonozás, sport által ismertem meg. Akik pedig nem sportosak annyira, ők is megértik, és büszkék rám, követik a versenyeimet. Nem könnyű összeegyeztetni, de próbálom mindig megoldani, jó párszor volt már olyan, hogy végigbuliztunk egy esküvőt, és én másnap, míg a násznép aludt, lefutottam az aznapi adagom.” És hogy van-e esély arra, hogy egyszer majd a sportolásból éljen meg? „Sportolóként nem hiszem, hogy meg tudnék élni, ezen az életszínvonalon biztosan nem. Ezért nem is tervezek ilyesmit. Viszont vannak jövőbeli terveim, amik szorosan összekapcsolódnak a sporttal, szívesen vállalkoznék egyszer.”
Szólj hozzá