Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Mohai Balázs

„Én a teljes magyar úszósportot akarom szolgálni”

MTI Fotó: Mohai Balázs

A sportág egészét akarja szolgálni, és azt szeretné, ha mielőbb megnyugvás lenne a hazai úszótársadalomban – árulta el a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének vasárnap megválasztott olimpiai bajnok, Wladár Sándor.

A MÚSZ új első embere, akinek ez volt az első nyilvános szereplése a közgyűlés óta, csütörtökön részt vett A hónap műhelye díjátadóján, ahol két úszóklubot is külön jutalmaztak. Az elismerést, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu hívott életre, augusztusban az Egri Úszó Klub érdemelte ki.

Wladár Sándor nagy próbatételnek nevezte, hogy mostantól ő irányítja a MÚSZ-t, megköszönte a bizalmat, amelynek – jelezte – igyekszik teljes mértékben megfelelni. Hozzátette, sok és nehéz feladat vár rá, s bár napi 14-16 órát dolgozik új minőségében, még három-négy hét kell neki, hogy teljesen „képbe kerüljön”.

„Ismerkedem a helyzettel, tárgyalok, elképzeléseket egyeztetek” – mondta, majd hozzátette, hogy hivatását semmiképpen sem akarta feladni, így most – bár csak heti tíz órában – állatorvosként is dolgozik tovább.

Kérdésre válaszolva kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára is, aki egyik elindítója volt az úszószövetségben bekövetkezett változásoknak.

„Hosszú Katinka még mindig a zászlóshajója a magyar úszósportnak, segíteni akarunk neki mindenben, de számítunk rá, hogy ő is segíti a mi munkánkat. A magyar úszás nemcsak róla szól, a figyelemnek nem csupán a befutott sportolókra kell irányulnia, hanem a sportág egészére, benne kiemelten az utánpótlás-nevelésre. Én a teljes magyar úszósportot akarom szolgálni” – jelentette ki.

Wladár Sándor kitért rá, hogy most különösen nagy értéke van A hónap műhelye díjnak, mivel három – két vidéki és egy fővárosiúszóműhely is bekerült a jelöltek közé. A kuratóriumi döntés eredményeként nyertes, s az ezzel járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt is kiérdemlő Egri Úszó Klub mellett a közönségszavazás százezres utalvánnyal jutalmazott győztese az Érdi Úszó Sport Kft. lett, s dobogós helyre került a Kőbánya SC úszószakosztálya is. A magyar versenyzők az augusztusi indianapolisi junior-világbajnokságon tizenhat érmet szereztek, ebből hét a Törökbálinton „fióküzemet” működtető, a világ– és Európa-bajnok Cseh Lászlót is a soraiban tudó egriek nevéhez köthető.

Az ünnepségen jelenlevő négyszeres olimpiai ezüstérmes versenyzőt külön is méltatva a MÚSZ elnöke bejelentette, hogy reményei szerint a közeljövőben 50 méteres mobil medencét kap Cseh László és csapata Törökbálinton.

„Van ígéret, rajtunk nem fog múlni, hogy ez mielőbb megvalósuljon” – mondta. Hozzáfűzte, hogy az Eger a legeredményesebb hazai úszóegyesület, az „új korszakban” még nagyobb figyelem övezi majd, s meg fogja kapni az eredményes munka folytatásához kellő segítséget a MÚSZ-tól.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top