Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott)

Átkeresztelték a vizes vb kabalafiguráit

Fotó: Facebook (Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott)

A jövő évi budapesti vizes világbajnokságának két kabalafiguráját átkeresztelték: Water Lilly és Water Willy helyett ezentúl Water Lilinek és Water Lalinak hívják őket.

A Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nkft. pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megváltoztatta a hétfőn bemutatott kabalák nevét.

Erre azt követően került sor, hogy a sajtóban több helyen bírálták a névválasztást.

A szervezők a közleményben emlékeztetnek arra, hogy a szervezőbizottság első körben nyílt pályázatot írt ki, a bírálók több szempontot vettek figyelembe, „így a kommunikációs stratégiához, arculathoz, merchandising célokhoz, nemzetközi elvárásokhoz, sportprezentációkhoz való illeszkedést, a kivitelezhetőséget és megvarrhatóságot”. A tájékoztatás szerint a beérkezett pályaművek közül a szervezőbizottság nem talált olyat, amely minden elvárásnak megfelelt, így meghívásos pályázatot hirdetett, s erre szakmai ajánlások alapján választották ki az alkotókat.

„A Bp2017 Nkft. kijelenti, hogy a nyertes pályamű alkotója korábbi ötletekből nem dolgozott, a pályázóknak nem volt lehetőségük megismerni más pályaműveket. A kiválasztott kabalát tervező Tatai Tibor grafikai munkája teljes mértékben saját szellemi termék” – olvasható a közleményben, amely úgy folytatódik hogy „ugyanakkor a pályázat tematikája leszűkíti a kreatív tervezés lehetőségeit”.

„A kabala megalkotásánál fontos szempont volt, hogy magyar vonatkozású, vízhez kötődő, könnyen azonosítható, kedvelt állat vagy növényfaj képezze a koncepció alapját. A kabalák az egész világon ismert, de Magyarországra kiemelten jellemző vízililiomok, melyek a fenti elvek alapján a Water Lili és Water Lali nevet kapják.”

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top