Keresés
Close this search box.

Az ország nagy részén romlott a levegő minősége

blank

Az ország nagy részén romlott a levegőminőség; egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen már veszélyesnek minősítették a levegőt a magas szállópor-tartalom miatt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ keddi térképe alapján Putnokon veszélyes a levegőminőség. Ugyanebben a térségben Kazincbarcika, Sajószentpéter és Miskolc, továbbá a Dunántúlon Pécs, Ajka és Várpalota levegőjét pedig egészségtelennek minősítették.

Emellett Budapest, Vác, Százhalombatta, Dunaújváros, Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya, Győr, Sopron, Szeged, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Hernádszurdok és Salgótarján levegőjét is kifogásoltnak minősítették, szintén a szálló por miatt.

A Főpolgármesteri Hivatal hétfői közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján Budapesten a következő napokban várhatóan stagnál a szálló por szintje, majd szerdától tovább romlik a helyzet. Javulás – „jelentős bizonytalanság mellett” – legfeljebb vasárnaptól várható – írták.

A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz. Az első kategória az elfogadható, a második a kifogásolt, a harmadik az egészségtelen, a negyedik a veszélyes minősítés.

Az NNK korábban arra figyelmeztetett: rossz levegőminőség esetén a gyermekeknél, az időseknél, a krónikus légzőszervi, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél, valamint a várandós kismamáknál enyhe légzőszervi tünetek, például köhögés, légúti irritáció jelentkezhet, illetve meglévő tüneteik súlyosbodhatnak.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top