belus tamás raidlight 01

„Félholtan értem célba” – interjú Belus Tamással

Belus Tomit a tavaly májusi Ultra Trail Vipava Valley versenyen ismertem meg személyesen. Vannak azok a találkozások, amikor elsőre tudod, hogy valaki személyisége megnyerő és szimpatikus számodra. Futós körökben ez különösen könnyű, hiszen a közös kapcsolódási pont adott. Onnantól kezdve jobban követtem az eseményeket vele kapcsolatban is. Találkoztunk néha versenyeken, vagy épp futva a Budaiban, amikor idelátogatott Budapestre. Januárban közösen tartottunk egy előadást a Terepfutás világa címmel, ahol Szabó Sanyival és Kremlicza Leventével közösen, négyen beszélgettünk a közönséggel együtt a terepfutással kapcsolatos tudnivalókról, praktikákról, saját élményekről és történetekről. Ezt követően gondoltam úgy, hogy érdekességekre, „titkokra” is kíváncsi vagyok, ezért felkértem Tomit, hogy beszélgessünk, meséljen nekem a motivációjáról, céljairól, a megtett útról és a hogyanokról. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2020/2 számában került publikálásra.)

Mikor kezdted a futást? Hogyan kezdted? 

Mindig is sportos srác voltam, valamilyen edzésre mindig jártam. Később ez teljesen abbamaradt, tíz évig nem sportoltam semmit. Fel is szedtem néhány kiló felesleget, ami nem volt azért vészes, de futni – pláne jól futni – nem lett volna vele könnyű. Futni igazából egy fénykép miatt kezdtem, ami rólam készült, éppen tortát faltam rajta, és valahogy azon a fotón nagyon meglátszottak rajtam a pluszkilók. Ezért gondoltam egyet, vettem egy nagyon drága futócipőt, és még aznap kimentem a hozzánk közeli lőtérre futni egyet. Elsőre még egy kilométer sem ment, de ez nem szegte a kedvemet. Azóta – hacsak nincs valamilyen komoly akadálya – majdnem mindennap futok. Nem sokkal ezután leszoktam a dohányzásról, mert az első félmaratonomat még 2008-ban úgy futottam le, hogy dohányoztam. Ez 2008-ban történt, akkor még 2 óra 18 perces idővel értem célba. A távokat lassan, fokozatosan növeltem, teljesítménytúrákra jártam, és 2009-ben futottam az első terepmaratonomat. Ezekben az években még aszfalton is futottam, de a Bükk Hegyimaraton után el is dőlt, hogy az én helyem az erdőben van. 2012-ben teljesítettem Terepötvenet, ez volt az első ultra távú versenyem, ebből a versenyből lett aztán az UTH (Ultra-Trail Hungary). Nagyon jól sikerült, utána négy évig nem is tudtam olyan jót futni. A versenyre a húgommal, Fruzsival mentünk el. Ekkor még az volt a menetrend, hogy leutaztunk, lefutottuk, és mentünk is haza. Azt hiszem, itt dőlt el végképp a sorsunk. Nagyon megfogott a verseny hangulata, a nyitott és barátságos társaság, olyan volt az egész, mintha egy nagy család lettünk volna. Pedig akkor még nem ismertünk senkit. A következő négy évben már viszonylag sok versenyen voltam, egyre több embert ismertem meg a mezőnyben is. Többnyire a középmezőnyben végeztem, nem mintha ez zavart volna. Volt viszont pár verseny, amire nagyon szerettem volna eljutni, a leginkább ezek motiváltak a mindennapokban. De nem voltak irreális elvárásaim magammal szemben, szépen végigjártam a lépcsőfokokat, és így élvezni is tudtam azt, amit csinálok. Sok-sok évig eszembe sem jutott például, hogy 100 kilométernél hosszabb versenyre nevezzek. Ma már nem így mennek a dolgok. A legtöbb ember, aki mostanában kezd futni, mindent azonnal szeretne.

Miért futsz?

Simán csak futni is nagyon szeretek, de mindig van valamilyen konkrét célom is. A legtöbbször az, hogy fel tudjak készülni egy kiszemelt versenyre, és azt jól tudjam is teljesíteni. Ez az elejétől fogva így van.

Az UTH-versenyek különös szerepet játszanak a történetedben. 

Minden rendezésen ott voltam 2015-től. Az első alkalommal még a rövidtávon (55 km volt akkor). 2016-tól pedig már minden évben a hosszabb, 112-es távon. Az első 100 km feletti versenyem a 2016-os UTH volt, akkor 18 órán túli idővel értem célba. 2017-ben sikerült 17 órán belül teljesítenem, amivel már közel voltam a női dobogósokhoz. Egy amatőr férfi futónak ez valami miatt nagyon jó érzés.

Ez a futás arról is meggyőzött, hogy már nem vagyok messze attól, hogy a vágyott nagy külföldi versenyeken is elindulhassak, de az, amit csinálok, nem biztos, hogy elég hozzá. Nevezni még nem mertem továbbra sem, de már gyűjtöttem a bátorságot, és olvasgattam a többi hazai terepfutó beszámolóit is. Már nem hiányzott sok.

Tehát rájöttél, hogy változtatni kell. Életmódot, hozzáállást? Hogyan csináltad? 

A 2016-os és 2017-es UTH-n félholtan értem célba, épp beestem a célkapun. Láttam viszont az élmezőnyt, akik a célban jókedvűen beszélgettek. Olyanok voltak, mintha nem is futottak volna. Ez nagyon tetszett, ezért arra gondoltam, hogy innentől próbálok annyit kiadni magamból a versenyeken, amennyit a felkészülésem enged. Ha jobb eredményeket, nehezebb versenyeket szeretnék, akkor azokért keményebben meg kell dolgoznom. 2017-ben egy nyári edzőtábor után jött a fordulat. A terv az volt, hogy ugyanannyit edzek, csak megpróbálok lefogyni hozzá, 8-10 kilót szerettem volna leadni. Ehhez teljesen megváltoztattam a táplálkozásomat. Kiiktattam mindent, ami korábban a „lételemem volt”. Cukros üdítőitalok, péksütemények, kenyér, édességek, nagyon zsíros ételek. Maradtak a sovány húsok, zöldségek, rizs, nagyon ritkán teljes kiőrlésű pékáru, de eleinte még az sem. Tehát drasztikusan megváltoztattam az étrendem. Egyedül a napi egy Túró Rudi maradt meg, azt edzés előtt vagy után megengedtem magamnak. Nagyon hamar lett eredménye ennek. A nyár elején kezdődő változás az őszi Piros 85-ön már meg is mutatkozott. Majd 2 órával jobb időt futottam, mint az előző évben, ami hihetetlen volt számomra, és egy pici visszhangja is lett. A futók többsége már korábbról is ismert, nekik biztosan meglepő volt ez a változás. Egy akkori interjúban kérdeztek a következő évi terveimről, és már bátran mertem mondani, hogy az UTH-ra 14 órán belüli időtervvel készülök. A fejlődésem kulcsa a keményebb edzésmunka mellett a táplálkozás volt tehát. Ezt pedig igazából bárki megteheti, ha jobban odafigyel arra, amit eszik.

Az életmódváltásod tehát a táplálkozásban mutatkozik meg. De az is fontos, hogy mit eszel a versenyeken…

A Hammer Nutrition magyarországi csapatának támogatott sportolója vagyok az idei évtől. A termékeikkel először 2018-ban találkoztam, az UTH frissítőpontjain. Akkor próbáltam ki egy hirtelen ötlettől vezérelve a Heedet, ami az izotóniás italuk. Egészen addig csak vizet ittam a versenyeken, és az asztalról csipegettem ezt-azt, aznap viszont a megszokottnál tovább maradtam jó erőben, és este még dobogóra is állhattam. Azóta mindig ott lapulnak a Hammer géljei, izói vagy éppen szeletei a futózsákomban. A kedvenceim a dinnyés Heed, a zabpehely-almás szelet és az eszpresszós gél.

Folytassuk az UTH-s vonalat. A következő évben, 2018-ban rajthoz álltál ismét, és sikerült felállnod a dobogóra. 

2018-ban már a harmadik lettem. Mindenkinek van egy-egy olyan versenye, amire azt mondja, hogy na, ez tényleg jó volt, kiadtam magamból mindent. Nekem ez volt az a verseny. Végig összeszedetten, lazán, sőt vidáman futottam, leszámítva a végén azt a pár kilométert, amikor már a harmadik hely volt a tét. A következő évben már az esélyesek között emlegettek engem is, én is jó eredményt vártam magamtól. Abban az évben a lengyel Artur Jendrychen kívül nem volt kimagasló külföldi futó a mezőnyben, úgyhogy a magyar indulók egy részének egész jó esélye volt a dobogóra. Kemény versenyben, a végén már a hőséget nagyon nehezen viselve tudtam végül nyerni. Néha még ma is hitetlenkedve nézem a győztesnek járó plakettet a bejárat melletti komódon. Az idei UTH viszont nagyon más lesz. A rajtlista tele van jobbnál jobb külföldi – és szerencsére magyar – futókkal is. Tavaly a nemzetközi terepfutó szervezet pontjai alapján én voltam (papíron) a mezőny harmadik legerősebb futója. Idén a tizenötödik. Ennyire erős nemzetközi mezőny gyűlt össze Csanya hívó szavára. Izgalmas lesz, az biztos. Nagyon reménykedem, hogy addigra javul a helyzet a koronavírussal kapcsolatban, és megtartják majd a versenyt.

Sokan tudják rólad, hogy gyakran tévedsz el versenyeken.

Igen, ez tényleg így van. A célidőből nálam általában negyed-fél órát érdemes levonni. Most már van olyan órám, amivel nem könnyű eltévedni, de néha sajnos még ezzel is sikerül. Ezért is fontos a verseny előtti felkészülés, az útvonal és a szintrajz tanulmányozása, vagy megtanulni a jelzésváltásokat. Ebben is még fejlődnöm kell.

A dobogós helyezésnek köszönhetően a média is jobban megtalál, és a futóközösség is jobb eredményeket vár tőled, mint korábban. Ezek hogyan hatnak rád? Nem éled meg nyomásként?

Szeretem az ilyen jellegű megkereséseket, felkéréseket. Ha futásról, az életmódomról, a versenyeimről kérdeznek, akkor szívesen válaszolok, és még nem volt olyan felkérésem előadásra, amire ne mentem volna el. Nekem ez sok pozitívumot ad, és fontosnak is érzem, hogy visszaadjak valamit a futótársadalomnak abból, amit én kaptam tőle az évek során. Az eredményesség már más kérdés. Az első jobb eredményeim után egy ideig kényelmetlen érzés volt, hogy innentől „jól kell menni”. De aztán egy nagyobb sérülés, és az év eleji műtétem ezt is helyre tette. Hiszen a lényeg, hogy én legyek elégedett azzal, amit csinálok.

Rövid távokon is indulsz, vagy csak az ultra játszik?

A rövidebb távokon kevésbé tudok érvényesülni, de azokra a versenyekre nem feltétlenül azért megyek. Tudom, hogy vannak nálam sokkal jobbak. Az edzés, a társaság, a kihívások ugyanúgy fontosak számomra, ezért részt veszek a kisebb, rövidebb versenyeken is. Nem szeretnék egydimenziós futó lenni. Például nagyon szeretnék egyszer 35 perc alatti 10 kilométert futni, ehhez pedig a gyors edzések és a gyors versenyek is kellenek.

Ha már itt tartunk, a külföldi versenyek mikor kezdődtek?

2018-tól kezdtem külföldi versenyekre is járni. Az első 2018-ban a Mozart 100 volt, majd az UTMB TDS távja, és ősszel a horvát Valamar Trail. 2019-ben az Ultra-Trail Vipava Valley, az Ultradolomites, majd ismét a TDS. 2020-ra a versenynaptáramba bekerült az UTMB szervezőcsapatának egyik versenye a Pireneusokban, a Val d’Aran, amelyet júliusban rendeznek meg. Ez lesz az eddigi legkeményebb versenyem 162 km-es távval és 10 600 m szintemelkedéssel. Augusztusban pedig újra TDS, zsinórban harmadjára, októberben pedig beterveztem még a Lemkovyna Ultra-Trailt Lengyelországban. A TDS-en az előző két évben bekerültem a top 100-ba, ami abban a mezőnyben, azon a terepen nekem nagyon jó eredménynek számít.

A magasabb hegyekbe, szintes terepre felkészülni Nyíregyházán nem egyszerű. Hogyan csinálod?

Nyíregyházán a Halász domb a maga 15 méteres emelkedésével az egyetlen „komoly” emelkedő. Az első UTH versenyemre úgy készültem, hogy egy 4 emeletes lépcsőházban edzettem. Volt, hogy 2-3 órányi edzést azzal töltöttem, hogy felsprinteltem a negyedikre, és legyalogoltam, az ott lakó idős nénik legnagyobb döbbenetére. Tehát azért megoldottam valahogy. A munkám miatt sokat utazom, és ha hegyek mellett járok, akkor igyekszem futni is ott egyet. Ahogy például ma is, a találkozásunk után megyek a Budaiba edzeni. Nyíregyházától félórányi távolságra van a Zempléni-, illetve a Tokaji-hegység. Ha megvan a szándék, akkor egy kis logisztikával minden megoldható.

A szintek gyűjtése mellett az is fontos, hogy az étkezésen túl mit teszünk bele az ultrákra való felkészülésbe. Az edzéseid heti bontásban hogyan épülnek fel?

Egy átlagos ultrás az élmezőnyből legalább heti 10-12 órát fut, ehhez képest én keveset, nekem a heti futással töltött edzésidőm csak körülbelül 7-8 óra. Viszont sok keresztedzést végzek. Konditerembe járok erősíteni, és bokszedzéseim is vannak, illetve legalább 2-3 órányi erősítő edzés egy héten. Ami még fontos, az a masszázs, a nyújtások és a hengerezés. Ha összességében nézzük, a belefektetett időm még egyszer annyi, mint amit konkrétan futással töltök. Sosincs olyan, hogy ne csinálnék valamit, ami segítené a futást.

Úgy tudom, hogy a húgod is fut. Kinek az életébe kúszott be előbb a futás?

Fruzsinak, a húgomnak, aki egy évvel fiatalabb nálam, sokat köszönhetek. Ő korábban kezdett futni, mint én. Volt egy sportos barátja, akivel közösen jártak futni, így az ő életének hamarabb része lett a mozgás. Az, hogy nemcsak az élet más területein, de a futásban is tudunk egymásra számítani, nagyon sokat jelent. Versenyek, edzés, sérülések, ezt mind meg tudjuk beszélni. Kevesen tudják, hogy 2017-ig egyetlen versenyen se értem célba jobb időeredménnyel, mint ő.

Mesélj, kérlek, az edződdel való együttműködésről!

Barát Gabriella az edzőm, akivel a 2016-os UTH-t követően kezdtük meg a közös munkát. Fruzsi ajánlotta, és így találtam meg őt. Mivel ő nem Magyarországon él, először Skype-on beszéltünk. Meséltem neki magamról, a terveimről, ő pedig elmondta, hogyan fog zajlani a közös munka. Ez lassan már négy éve történt, azóta együtt dolgozunk. Hála neki, nem nekem kell a fejem törni az edzéseimről, ráadásul megvéd a saját hülyeségeimtől, amiből lenne bőven. Én betartom a szabályait, ő pedig igazodik az életritmusomhoz. Nemcsak a futással, hanem a futóval is foglalkozik. A célversenyeket természetesen én választom, és többnyire az is az én döntésem, hogy ezen kívül hová megyek versenyezni. De az gyakran előfordul, hogy a kitűzött céljaimat jobban segíti egy rövidebb (vagy egy hosszabb) táv, ilyenkor hallgatok rá, és módosítok a terveimen. És persze versenyeket is kellett elengednem a tanácsai miatt. Ez sosem esik jól, de bízom benne, és ez elég is.

Tudatosan edzel, mégis beneveztél egy olyan versenyre, mint a Black Hole Ultra.

Ez lett volna a tavaszi célversenyem, nagyon sajnáltam, hogy el kellett halasztani. Furcsán hangozhat, de az a jó benne, hogy semmilyen szempontból nem nekem való, úgy is mondhatnám, mindennek ellentmond, amit képviselek a futásban. Azért van benne jó dolog is. Nincs frissítési terv, nincs útvonal, amit tanulmányozni kell, amit fel kell tölteni az órára. Amit kapsz, azt eszed, elviszel magaddal annyit, amennyit épp gondolsz vagy tudsz. Megesszük, amikor tudjuk. Elem a lámpába, és egy cipő, ennyi kell hozzá csak. Időterv? Kísérő? Minden mehet a kukába. Odamész a rajtba, reggel 6-kor elindulsz, arra, amerre mutatják, és mész, ameddig mondják. Szeretném azt hinni, hogy vagyok annyira erős, fejben és testben is, hogy ezt is megoldottam volna. Kár, hogy ez egy ideig még nem derülhet ki.

Volt egy műtéted nemrég, de utána elég gyorsan vissza is tértél az edzésekhez.

Januárban egy lágyéksérvműtétem volt. Előtte már csak erős fájdalommal tudtam megcsinálni a hosszú futásaimat, így kénytelen voltam vállalni a műtétet. Szerencsére meg tudtak műteni még a télen, amikor egyébként sincsenek versenyek. Egy hónap múlva kezdtem óvatosan újra edzeni. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert eleinte ugyanazzal a lendülettel próbáltam visszaállni az edzésekbe, mint előtte. De aztán a test, és különösen a műtött rész jelezte, hogy nem kell annyira sietni. A márciusi Bükki Hard helyett is inkább a rövidebb Fun Runt vállaltam be. Ez a műtét talán abban is segít, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni. Próbálok előnyt kovácsolni belőle.

Mit tartasz fontosnak, amit üzenetként minden futónak tanácsolnál?

Versenyekre járunk, magunkkal és egymással is versenyzünk. Feszegetjük a saját határainkat, ez mind szép és jó, izgalmasabb, pezsgőbb, impulzívabb. Ami fontos szerintem, hogy ez ne csapjon át abba a szintbe, amitől a dolog görcsössé válik. A futás ne a számokról szóljon, ne ez legyen a lényeg. Engem a versenyekre való felkészülés motivál a legjobban, de ez azt is jelenti, hogy keményen odateszem magam az edzéseken. Nemcsak álmodozom arról, hogy majd végigmegyek egy-egy versenyen, hanem egész évben készülök rá. Minden edzés ugyanolyan fontos, ugyanolyan keményen és komoly hozzáállással teljesítem. Úgy állok oda az edzésekhez, ahogyan szerintem kell. Nemcsak letudni akarom, hanem jól végigvinni az adott feladatot. Persze van, hogy nálam se ilyen egyszerű, és nem megy ilyen könnyen, de a legtöbbször azért sikerül. Nekem ez nem teher, szeretem ezt így csinálni. Ha az edzés teher valaki számára, akkor ott tenni kell valamit. Színezni, módosítani az edzéseket, a terepet, vagy például társaságot kell keresni. Ha belegondolsz, egy évben van 8-12 versenyünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak azon a 8-12 napon érezzük jól magunkat. Kell, hogy a mindennapi edzéseket is szeressük a futásban. Ha ezt nem értük el, akkor teendő van. Le kell ülni, és ki kell találni, mit is tegyünk, min változtassunk. 

Szerző: Losonc Timi

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top