Keresés
Close this search box.

Minden jó, ha jó a vége!

blank

A kecskeméti gokart stadionban lévő Gokart Hotelben tartotta a 2018-as évzáró rendezvényét a Gender Racing Team. A címben szereplő régi mondás bizony nagyon igaz a csapat 2018-as versenyszezonjára, hiszen a nem túl szerencsés nehéz évkezdet után végül nagyszerű eredményekkel több bajnoki dobogós helyezéssel és bajnoki címmel zárult 2018 a GRT versenyzői számára.

Az év végi rendezvény már régi hagyomány a csapatnál mely jó alkalom arra, hogy a versenyhétvégék izgalmai, feszültségei után legyen egy olyan nap mikor kötetlenül nyugodt körülmények között összejöhet a csapat és fel lehet idézni az elmúlt év élményeit történéseit. Gender Tamás csapatfőnök egy kis köszöntőbeszéddel méltatta a 2018-as versenyszezont, majd a Gender Racing kicsit korábban érkezett Mikulásának pozíciójába lépve gondoskodott arról, hogy a csapat versenyzői, szerelői, az egyéb kollégák és munkatársak ne maradjanak ajándék nélkül!

Azért persze hiába a téli időszak, – na meg a helyszín jellegéből adódóan is – természetesen nem maradhatott a csapat komoly tétre menő versenyek nélkül! A kis háziversenyt az ifjabbik Gender Tamás gokart bemutatója nyitotta meg, akinek a vizes pályán látott tempóját és lelkesedését elnézve bizony bőven lesz még keresnivalója a szeretett sportágunkban, melybe Tomika tulajdonképpen beleszületett!

blank

A küzdelmet még izgalmasabbá tévő vizes pályán két mezőnyben mérte össze a gyorsaságát a GRT csapata. Az egyikben a szerelők, kollégák, barátok a másikban a csapat versenyzői és komoly sport múlttal rendelkező tagjai csaptak össze és komoly családi és generációs küzdelmeknek lehettünk szemtanúi. A mezőnyben a régebben a rally pályákat koptató idősb Hefler Róbert, Stern Roland, Rónai Tamás, az újonc bajnok Hefler Róbert és a legfiatalabb generációt képviselő Szomszéd Lali és Stern Patrik vívtak komoly presztízsharcot a látványos futamban melyen végül Rónai Tamás haladt át elsőként a célvonalon.

blank

A másik mezőnyben bár némileg mérsékeltebb tempó mellett, de annál több látványos ütközéssel és megpördüléssel színesített futamban a GRT hivatalos fotósa Kollár Attila lett a győztes, aki nagyon szerényen álnéven vett részt a versenyen megmutatva, hogy az elmúlt évtizedekben nem csak a por ragadt rá a versenypályák szélén! A futamgyőztesek mellett természetesen a versenyben lelkesen résztvevő hölgyek sem maradtak díjak és elismerés nélkül! Köztük a GRT legfőbb háziasszonya Gender Judit volt a leggyorsabb.

blank

A jó hangulatú évzáró rendezvény után a GRT csapata már most izgatottan és türelmetlenül várja a 2019-es versenyszezont melyben számos izgalmas újdonsággal szolgálnak majd az autósport rajongóinak!

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top