Először mérte össze tudását a csehországi Brnóban a Hankook Racer Cup mezőnye – ebből adódóan a márkakupa-sorozat versenyzői számára ismeretlen volt a pálya, s az volt a legnagyobb kérdés, hogy ki tud majd a legjobban alkalmazkodni az új körülményekhez.
A nyitó futamon a fiatal tehetség, Boldizs Bence mindent megtett, hogy újra visszatornázza magát a lehetséges bajnokesélyesek közé, rajta nem múlt: rajt-cél győzelmet aratott. Elmondása szerint nem volt könnyű nyernie, hiszen végig a nyomában volt a másik bajnokaspiráns: Csuti László. Csuti második helyével nem sokat, csupán 5 pontot veszített összetett előnyéből. A dobogó harmadik fokára Somogyi Márk állhatott, aki már az első körben elveszítette induló pozícióját, egy elrontott rajt miatt. Ez a hármas boly gyorsan leszakadt a mezőny többi részétől, azonban csak egy ideig, mert a lekörözések miatt az üldöző hármas is utolérte őket. A következő bolyban: Kakuszi, Kismarty és Pap küzdött a minél jobb helyezésekért. A nagy helyezkedésben össze is akadtak, de a koccanásnak szerencsére csak kisebb lemaradás lett a vége. A folyamatos adok-kapokból Kismarty-Lechner Gábor sikeresen előre tört és bezsebelte a negyedik helyért járó pontokat, Pap, majd Kakuszi elől.
A hétvége második futama is izgalmasan alakult: már az elején, a fordított rajtrács miatt kialakult egy kis tumultus, mert a pole-ból induló Kovács Zoltán beszorult a gördülő rajtban. Az utolsó pozícióból induló tegnapi nyertes Boldizs Bence egy fantasztikus indulással elsőként tudott fordulni. Szorosan mögötte szinte fej-fej mellett érkezett Somogyi Márk és Kismarty-Lechner Gábor, amikor Somogyi a kettes kanyarban hibázott, -megúszott keresztbe az autója– így többen kielőzték. Ekkor Boldizs, Kismarty, Pap, Csuti lett a sorrend, néhány körön keresztül maradt is ez a felállás.
Elindultak a pozíciócserék, amelyet Csuti László hajtott végre legsikeresebben, megkezdte a felzárkózást. Előbb Pap Viktort előzte majd az élen versenyző Boldizst és Kismarty-t is maga mögé utasította. Manővere olyannyira jól sikerült, hogy végül Csuti László vitte el a legnagyobb trófeát és a győztesnek járó 25 pontot, Boldizs, Kismarty, Pap, Kovács és Somogyi elől.
A taktikus versenyzés meghozta gyümölcsét, Csuti László továbbra is a bajnokság élén áll, viszont a bajnoki cím kiosztására október közepén a Hungaroringen kerül sor. A bajnoki cím mellett, a dobogós helyezések is gazdára várnak, így izgalmas végjátékra számíthatunk!
Szólj hozzá