Keresés
Close this search box.
Fotó: GP2 Media

A következő generáció

Fotó: GP2 Media

A GP2 és GP3 kétségtelenül a Forma-1 előszobájának számít. Azonban akármennyire is kiváló a felhozatal mindkét nevelőszériában, nem mindenkinek jut hely a királykategóriában. Négy olyan versenyzőt szedtünk össze, akikkel – véleményünk szerint – záros határidőn belül a száguldó cirkusz felhozatalában is találkozni fogunk.

Stoffel Vandoorne
A 23 éves pilóta egy igazi zseni: 2014-ben debütált a GP2-ben, ahol az összetettben egyből a második helyen végzett, tavaly pedig magabiztos előnnyel nyerte meg a bajnokságot. A McLaren már korábban felismerte a belga tehetségben a lehetőségeket, így 2014 óta a wokingi istállónak volt a teszt- és tartalékpilótája. Habár idén szinte biztos, hogy nem találkozunk vele az F1 rajtrácsán, de még a vetélytársai is mérget mernek arra venni, hogy 2017-ben Stoffel már a legjobbak között is bizonyíthat.

Sergey Sirotkin
A 20 éves orosz tehetség az egyik legmegosztóbb személyiség a GP2 történetében. 2013-ban azzal robbant be a köztudatba, hogy befolyásos édesapjának köszönhetően a Sauber harmadik számú versenyzője lett. Az akkor még csak 18 éves pilóta kapott hideget-meleget, és akkor sem csitultak körülötte a kedélyek, amikor a World Series by Renault 3.5-ös kategóriájában 2014-ben az 5. helyen végzett. Tavaly debütált a GP2-ben, ahol az összesítettben a 3. helyet szerezte meg, s így sikerült végleg elhallgattatnia kritikusait és bebizonyította, hogy a tehetségét bizony nem a piacon vette.

Luca Ghiotto
Igazi meglepetés volt a 20 éves autóversenyző: 2014-ben párhuzamosan indult a World Series by Renault 3.5-ös kategóriájában és a GP3-ban, azonban figyelemre méltót egyik szériában sem sikerült produkálnia: a WSR-ben mindössze a 17., míg a GP3-ban a 20. lett. Idén azonban vérszemet kapott. A szezonzáró Abu-Dzabi futam előtt 2 ponttal vezetett a francia Esteban Ocon előtt, aki azonban az utolsó „csatában” legyőzte, így Luca-nak be kellett érnie az ezüstéremmel. Viszont a jelek szerint nincs túl sok oka az aggodalomra: ha hinni lehet a pletykáknak, akkor az olasz pilóta idén csatlakozni fog a Red Bull junioralakulatához.

Alfonso Celis Jr.
Listánk egyik legnagyobb meglepetése a mindössze 19 éves mexikói versenyző. 2014 óta szerepel a GP3-as bajnokságban, az első évben az összesített 21. helyig jutott, míg tavaly a 12. lett. Jogosan merülhet fel a kérdés: mégis miért szerepel a dél-amerikai tinédzser a legnagyobb várományosok között? A válasz nagyon egyszerű: tavaly novemberben jelentette be a Force India, hogy idén Alfonso lesz a csapat fejlesztőpilótája, mi több, hét pénteken élesben is kipróbálhatja majd magát.

 

Fotók: GP2 MEDIA/GP3 MEDIA

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top