Valtteri Bottas elárulta: úgy érzi, sikerült teljesen beilleszkednie a Mercedeshez, valamint nem gondolja úgy, hogy bármi hátránya származna abból, hogy a csapattal még nincs teljesen összeszokva.
Az év elején még úgy tűnt, hogy Bottas idén ötödik szezonját fogja majd lehúzni a Williamsnél, azonban miután a frissen „megkoronázott” világbajnok, Nico Rosberg bejelentette a visszavonulását, új versenyzőt kellett találni a megüresedett ülésére, s végül a Merecedes vezetősége a finn mellett döntött.
Bottas még a szezon előtti tesztek során úgy fogalmazott, hogy a német istálló számára nagyobb falatnak bizonyult, mint amire korábban számított, valamint próbálja megszokni a csapat munkamorálját.
A szezon első felében még úgy tűnt, hogy nem nagyon fogja majd tudni felvenni a versenyt csapattársával, Lewis Hamiltonnal, azonban azzal, hogy sorozatban ötször is felállhatott a dobogóra bebizonyította a benne kételkedőknek, hogy bizony tévedtek, amikor túl korán leírták.
A 27 éves pilóta jelenleg mindössze 33 ponttal van lemaradva a világbajnoki éllovas Sebastian Vetteltől, s úgy véli, most ért el arra a pontra, amikor a benne lévő potenciált végre tudja kamatoztatni. „Úgy gondolom, hogy sikerült teljesen beilleszkednem a csapatba, tudod, már nem mondhatom azt, hogy azért nem tudom az eredményeket hozni, mert még új vagyok” – fejtette ki Bottas. „Tényleg úgy érzem, hogy teljes jogú tagja vagyok a csapatnak, a srácok pedig mindenben támogattak annak érdekében, hogy felgyorsítsák a folyamatokat. Tény, hogy Lewis évek óta itt van a csapatnál, és ennek vannak előnyei – én már csak tudom, hiszen a Williamsnél elég hosszú időt lehúztam.”
„Úgy érzem, most jött el az a pont, amikor a legjobbat tudom magamból nyújtani, és így vághatunk neki az előttünk álló feladatoknak. Tény, hogy sok minden van még előttünk, de jól érzem itt magam.”
Bottasnak azonban jelenleg még nem biztos a jövője a német alakulatnál, ugyanis csak egy éves megállapodást írt alá a szezon elején, azonban jövője hamarosan – várhatóan a nyári szünet után – tisztázásra kerülhet. A finn elismerte, hogy valóban itt lenne már az ideje a jövőt megvitatni, azonban azt is elárulta, hogy ő maga sem tudja egyelőre, hogy mire számíthat, azonban úgy gondolja, hogy még a Belga Nagydíjon is úgy ül majd autóba, hogy nem tudja pontosan, mi lesz vele jövőre.
Szólj hozzá