Keresés
Close this search box.

Magnussent akarja a McLaren

Jövőre a brit csapatot erősítheti Kevin Magnussen.

 Jövőre a brit csapatot erősítheti Kevin Magnussen.

A pletykák már korábban is keringtek arról, hogy a mexikói Sergio Pereznek nem éppen ideális a kapcsolata a csapatával. A McLaren vezetősége már a szezon közepén megszellőztette, hogy 2014-től másik versenyzőt akarnak Jenson Button mellé szerződtetni, ám később pedig szöges ellentétét állították ennek és olyanokat nyilatkoztak, hogy jövőre is megtartanák a jelenlegi párost. Ám most megint rosszul áll Perez szénája. Nem elég, hogy a boxutcai pletykák szerint a 23 éves mexikóinak komoly konfliktusai adódtak a vezetőséggel, ám még erre rá rak egy lapáttal az a tény, hogy Perez főszponzora, a Telmex hajlamos elfelejteni a fizetési határidőket. A mexikói nagyon jól tudja, hogy sokan jelentkeznének a helyére és a helyzetét az sem könnyíti meg, hogy az egyik lehetséges jelölt éppen a csapatfőnök, Martin Whitmarsh védence.

A 21 éves dán Kevin Magnussen idén remek évet teljesített és meg is nyerte a World Series by Renault 3.5-ös géposztályának bajnokságát. Whitmarsh eltökélt szándéka, hogy Magnussen minél előbb a Forma-1-ben versenyezhessen, éppen ezért már korábban felvette a kapcsolatot a Force Indiaval és a Marussiaval is, ám a bejelentés egyelőre még nem történt meg. Viszont Perez menesztése és a Telmex tartozásai a csapat felé éppen kapóra jönnének, ami Magnussent illeti – máris van indok a mexikói menesztésére. Ám ez az opció korántsem biztos, ugyanis a McLaren-Mercedes ügyvezető igazgatója, Jonathan Neal nem egészen értene egyet az újonc dán szerződtetésével. Neal elmondta, hogy jövőre egy teljesen új korszak kezdődik, és a tapasztaltabb versenyzőknek sem lesz egyszerű dolguk a radikális szabályváltoztatások miatt és nem lenne a legszerencsésebb, ha éppen most igazolnának le egy zöldfülűt.

Viszont arról se feledkezzünk meg, hogy a szintén nagyon tehetséges (és nem mellesleg tapasztalt) Nico Hülkenberg is tárgyalásban áll a wokingi alakulattal. Még semmi nem dőlt el, ami a McLaren 2014-es versenyzőpárosát illeti.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top