Az FIA kiadta az ideiglenes nevezési listát a 2017-es Forma-1-es szezonra, amelyből kiderül, hogy a mclarenes Stoffel Vandoorne a 2-es rajtszámot, míg a Williams kanadai újonca, Lance Stroll a 18-ast választotta.
A következő szezonban 18 pilóta indulása biztos, azonban a csapatokon belül még lehetnek mozgolódások, hiszen Nico Rosberg múlt héten jelentette be visszavonulását. Ebből adódóan még van egy szabad ülés a Mercedesnél, csakúgy, mint a Saubernél, míg a Manornál még egyik pilótájukat sem jelentették be.
A 2014-ben bevezetett sportszabályzatnak köszönhetően a pilóták minden szezon végén kiválaszthatják, hogy milyen rajtszámmal kívánnak majd nekivágni a következő évadnak.
Vandoorne a tavalyi bahreini nagydíjon a 47-es rajtszámmal debütált, de megragadta az alkalmat, hogy idén már ő választhatja ki az autójára kerülő számot, így az ő választása a 2-re esett. A 18 éves Stroll – aki az idén visszavonuló Felipe Massa helyére lett szerződtetve – a korával megegyező rajtszámra tette le a voksát.
Rajtszámok, pilóták és csapatok:
8 / Romain Grosjean / Haas F1 Team
20 / Kevin Magnussen / Haas F1 Team
27 / Nico Hülkenberg / Renault Sport Formula 1 Team
30 / Jolyon Palmer / Renault Sport Formula 1 Team
14 / Fernando Alonso / McLaren-Honda Formula 1 Team
2 / Fernando Alonso / McLaren-Honda Formula 1 Team
44 / Lewis Hamilton / Mercedes AMG Petronas
3 / Daniel Ricciardo / Red Bull Racing
33 / Max Verstappen / Red Bull Racing
11 / Sergio Pérez / Sahara Force India F1 Team
31 / Esteban Ocon / Sahara Force India F1 Team
9 / Marcus Ericsson / Sauber F1 Team
5 / Sebastian Vettel / Scuderia Ferrari
7 / Kimi Räikkönen / Scuderia Ferrari
55 / Carlos Sainz Jr. / Scuderia Toro Rosso
26 / Daniil Kvyat / Scuderia Toro Rosso
77 / Valtteri Bottas / Williams Martini Racing
18 / Lance Stroll / Williams Martini Racing
Szólj hozzá