Keresés
Close this search box.
Fotó: Mercedes AMG Petronas

Wolff elismerte: a Ferrari és a Red Bull a favorit

Fotó: Mercedes AMG Petronas

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, hogy a Szingapúri Nagydíjon a Ferrari és a Red Bull lehet a favorit.

A Mercedes idén jellemzően a nagy sebességű pályákon vitte a prímet, ebben pedig természetesen az aerodinamika is szerepet játszott, hiszen a német gyártó nagy hangsúlyt helyezett rá – azonban a lassabb, kanyargósabb pályákon rendre meggyűlt a bajuk.

Montréalban, Silverstone-ban és Monzában sikerült a kettős győzelem az ezüstnyilaknak, míg a Ferrari Monte-Carlóban és a Hungaroringen tűnt legyőzhetetlennek.

A hétvégi éjszakai futam előtt Wolff hangsúlyozta: ebben az évben jellemző volt az, hogy pályatípusok szerint váltották egymást a pódiumon a nagyobb csapatok, s szerinte ez Szingapúrban sem lesz másként. „Egyelőre úgy tűnik, hogy a szingapúri pálya olyan, amelyen a Ferrari és a Red Bull diktálhatja a tempót. Mind a két csapat erősebb volt az olyan pályákon, amelyek magasabb leszorítóerőt kívántak – mi pedig ezeken a helyeken nehézségekbe ütköztünk a 2017-es szezon folyamán. Talán az ilyen karakterisztikai különbségek szimplán benne vannak az autók DNS-ében.”

„Mindemellett sokat tanultunk a monacói küzdelmünkből, Magyarországra pedig már jelentősen növeltük a teljesítményünket, és rengeteget haladtunk annak megértésében is, hogyan tudjuk a lehető legtöbbet kihozni az alvázunkból.”

Érdekesség, hogy 2015-ben egyik Mercedes pilóta sem fért fel a dobogóra, viszont tavaly már ők diadalmaskodtak – azonban ennek ellenére Wolff nagy kihívásként tekint a hétvégi futamra. „Az elmúlt szezonok során képesek voltunk a csapatunk pozitívumait és negatívumait felismerni, az erősségünk pedig ebben a képességünkben rejlik.”

„Szingapúr 2015-ben az elmúlt évek egyik legnagyobb pofonját adta nekünk, így fel kellett tűrnünk az ingujjakat és megtanulnunk, hogy min kell változtatnunk” – nyilatkozta az osztrák üzletember, aki azért hozzátette: nem bízzák el magukat a tavalyi sikerük ellenére, hiszen rengeteg kihívást tartogat majd számukra a Marina Bay.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top