Az ausztrál Matt Hall nem várt győzelmével zárult a Red Bull Air Race magyarországi futama vasárnap a Balatonon. A második helyen a brit Ben Murphy végzett, aki versenyzői karrierjének első dobogós helyét is bezsebelte, a pódium harmadik fokára pedig a kanadai Pete McLeod állhatott fel. Eközben a japán Joshide Muroja korai kiesésének köszönhetően a címvédő cseh Martin Šonka az összesített pontverseny élére került úgy is, hogy a négyes döntőben elkaszált egy pilont.
A szeszélyes időjárás dacára is 100 000 néző csodálhatta a 370 km/órával száguldó sportág kiélezett futamát július 13-14-én Zamárdiban, a Red Bull Air Race balatoni fordulóján. Az előző két idei futamgyőzelme után a japán Muroja joggal reménykedhetett, hogy már ezen a hétvégén besöpörheti a világbajnoki címet, ám a pilóta versenynapja hamar rémálommá vált. A nyitó körben elvérzett az ausztrál Hall ellen, aki három világbajnoki ezüstje után, a két fennmaradó idei futamon a dobogó legfelső fokát célozta meg.
A négyes döntő előtt Šonka már tudta, hogy letaszítja Muroját a trónról az összetett élén, a kérdés csak az volt, hány ponttal. Hall, Murphy és McLeod egyaránt 59 másodperc alatti időt repült, közülük Hall 58.839 másodperces ideje volt a leggyorsabb, amellyel csupán 0.118 másodperccel előzte meg a Red Arrows egykori vezetőjét, Murphyt. A hihetetlen koncentrációt igénylő utolsó körben Šonkának végül nem sikerült élni a lehetőséggel, hogy maximum pontot szerezzen, a 4. kapunál elkaszált egy pilont, amiért három másodperces büntetést kapott, így 1:02.391-es idővel a negyedik helyen zárt.
„Óriási élmény volt a mai verseny. Nagyon odatettem magam és a lehető legtöbbet hoztam ki a balatoni pályából. Ahogy elhagytam a kapukat, éreztem, hogy a szárnyvég olyan közel süvített el mellettük, hogy szinte súrolta őket. Mindent beleadtam, ma a győzelemért kellett mennem, mert a második hely nem hozott volna elegendő pontot. Most végre Martin sarkában vagyok, Joshi pedig a harmadik helyre szorult az összetettben. Tehát a csibai futam egész biztosan nem csak szórakozás lesz… izgalmas és szoros csatát várok” – nyilatkozta vasárnap a futam után Matt Hall.
Nincs más hátra, mint a 2019-es versenysorozat utolsó állomása, ahol eldől, ki nyeri az idei világbajnoki címét. Szeptember 7-8-án Csibában versenyeznek majd a pilóták, ahol bármelyiküknek lehetősége lesz a maximális 28 pont megszerzésére: ez úgy áll össze, hogy három pont jár az időmérő leggyorsabb pilótájának, további 25 pont a versenynap győztesének. Šonka egyelőre 65 ponttal vezeti az összetett pontversenyt, ám pozíciója nincs bebiztosítva, hiszen szorosan a nyomában van Matt Hall 61, illetve Muroja 55 ponttal. Nem csak a dobogó első helyéért folyik a küzdelem. A brit Ben Murphy és az amerikai Michael Goulian is mindent megtesz azért, hogy az első három hely egyikén zárja majd a Red Bull Air Race utolsó futamát. Bár a japán Joshide Murojának többször is szerencsét hozott a hazai pálya, a tavalyi évben Hall győzedelmeskedett Csibában, Šonka a harmadik, míg meglepő módon Muroja az utolsó helyen végzett.
Szólj hozzá