Keresés
Close this search box.

„Nehéz és hosszú út volt, de megcsináltuk!”

blank

Nehézségekkel indult Joshide Muroja vasárnapi döntője, azonban úgy tűnik, hogy az égiek mellé álltak, ugyanis a Red Bull Air Race utolsó állomásán, az indianapolisi Motor Speedwayen sikerült elhódítania a világbajnoki trófeát, ezzel pedig sporttörténelmet is írt.

A vasárnapi évadzáró futam már a 14-es fordulóban rendkívüli izgalmakkal indult. A szombati időmérő eredmények alapján a tabella első és második helyezettje, Sonka és Muroja kerültek egymással szembe, a fej-fej melletti párbajt a japán pilóta kezdte. Sokáig úgy tűnt, Joshide Muroja búcsút is inthet a világbajnoki címnek, hiszen két másodperces büntetéssel zárta repülését, ám ezután következett Sonka, aki az erős széllökéseknek köszönhetően elkaszált egy pilont, amiért három másodperces büntetést kapott. Így Muroja jutott tovább a nyolcas fordulóba, ráadásul a tabella harmadik helyén álló Pete McLeod és a negyedik Kirby Chambliss szintén kiestek az első körben. A japán pilóta azonban nem könnyebbülhetett meg, cseh vetélytársa ugyanis leggyorsabb vesztesként mégis bekerült a középdöntőbe.

A legjobb nyolcból Muroja és Sonka is gond nélkül továbbjutott, így minden a döntőn múlt. Muroja indult elsőként és bravúros repüléssel egyből be is állította az új 1:03.026-os pályacsúcsot. Sonka szintén tisztán, hibátlanul repült, de 1:07.280-as ideje nem volt elég ahhoz, hogy maga mögé utasítsa a japán pilótát, aki ezzel karrierje és nemzete első Red Bull Air Race világbajnoki címét szerezte meg. A futamot a címvédő Matthias Dolderer zárta második helyen, a spanyol Juan Velarde pedig harmadik lett. Az eredményhirdetés után az összetett pontverseny alapján is kiosztották a trófeákat: Joshide Muroja után Martin Sonka lett a második, Pete McLeod pedig a harmadik.

„Csodálatos dolog ezen a helyszínen világbajnokságot nyerni. Ez volt az eddigi legszorosabb küzdelem a sport történetében, példátlan, hogy négy pilóta ennyire közel álljon egymáshoz a pontversenyben egészen a sorozat végéig. A szezon elején kicsit lemaradtunk, de a csapattal együtt sikerült visszatérni. Nehéz és hosszú út volt, de megcsináltuk!” – mondta Muroja könnyek között. „Azt hittem elromlott az óra, mikor megláttam a döntőben az időmet, a futam előtt azt számoltuk, hogy ezt lehetetlen teljesíteni, de a rajongóknak, a családomnak és a csapatnak köszönhetően valahogy mégis sikerült. Köszönöm mindenkinek!” – mondta a világbajnok.

A japán pilóta első Red Bull Air Race világbajnoki győzelme az Indianapolis Motor Speedway-en figyelemre méltó mérföldkőnek számít a százéves versenypálya történetében, ahol éppen ebben az évben, Takuma Sato – aki a hétvégén a helyszínen szurkolt Murojának – megnyerte Japánnak az első Indy 500-as bajnoki címet.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top