Keresés
Close this search box.
Fotó: Opel Dakar Team

Sáros, vizes, sziklás szakasz volt

Fotó: Opel Dakar Team

Sáros, sziklás, kanyargós mért szakaszon van túl a Silk Wayrali mezőnye, amelyen nyerni nem lehetett sokat (hiszen mindössze 76 kilométeres volt), veszíteni viszont annál inkább. Ez volt az utolsó kazahsztáni szelektív, utána a mezőny átlépte a kínai határt.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a szakaszon a 32. helyen végzett, az összetettben azonban egyet előrelépve a 23. pozícióból várja a folytatást.

„Össze-vissza csúszkáltunk a sárban, a gyakori vízátkelések miatt pedig a felismerhetetlenségig sáros lett az autó a szakasz végére. Egyszer egy kicsit el is keveredtünk emiatt, mert bár Laci bemondta, hogy negyven fokos szögben menjek balra, alig láttam valamit a szélvédőn, és megtippelni sem tudtam, merre van az. Így viszont a mögöttünk jövő lengyel megelőzött, s attól kezdve ötven méteres távolságból üldöztük őt a célig. Szerencsére nem volt por, úgyhogy ezt simán megtehettük” – mondta Szalay, majd még elárulta: a határátlépés után gyönyörű utak, virágok, tisztaság fogadta őket Kínában, no és a sivatag szele – vasárnaptól ugyanis a Góbiban autózik a mezőny.

„Nagyon várjuk a homokos szakaszokat: valójában mi ezért jöttünk ide – mondta Bunkoczi, majd még hozzátette: – Mára rövid pályát jelöltek ki a rendezők, nem volt nehéz végigmenni rajta, de nagyon precíznek kellett lenni. Azok voltunk, így szerencsére nem akadt gondunk.”

SILK WAY-RALI
7. szakasz, Almati–Bortala (össztáv: 610.4 km, ebből szelektív szakasz: 76.860 km). Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 2008DKR) 1:02:44, 2. Loeb, Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 2:46 p h., 3. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 4:10 p h., …32. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 14:57 p h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Peter Villemsen, Anton Kozlovszkij (holland, belga, orosz, Renault) 1:10:19, 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 7 másodperc hátrány, 3. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (Fehérorosz, MAZ) 1:41 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres 12:09:19, 2. Loeb, 10:46 p h., 3. Vasziljev 14:00 p h., …23. Szalay 2:04:10 ó h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink 13:06:14, 2. Sibalov 6:35, 3. Szotnyikov (orosz, Kamaz) 12:29 p h.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top