Keresés
Close this search box.
Fotó: Opel Dakar Team

Újra versenyben Szalayék

Fotó: Opel Dakar Team

Úgy tűnik, hogy az Opel Dakar Team versenyzői számára nem létezik lehetetlen, ugyanis a Silk Wayralit ott folytatták Szalayék, ahol abbahagyták – nem törődve a kiszabott büntetéssel sem.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatért a körforgásba, és egy nap kihagyás után a 21. helyen ért célba a Silk Wayrali Komul és Tunhuang közötti szakaszán. Amint arról már beszámoltunk, a hétfői napot azért teljesítette közúton az Opel Dakar Team párosa, mert Szalay Balázsnak úgy fájt a jobb lapockája és karja, hogy alig bírta felemelni, így navigátorával közösen úgy döntöttek, hogy elrajtolnak ugyan, ám utóbb büntetés ellenében (meg is kapták a maguk 100 óráját) kihagyják a mért szakaszt.

Szalay kapott fájdalomcsillapítót, és egy napot pihentette is a karját, úgyhogy kedden már nagyobb fájdalmak nélkül vágott neki a távnak.

„Homokos, de nem dűnés pályát jelöltek ki mára a rendezők: rengeteg technikás kanyarral, millió árokkal, és a homokos talaj gyakran váltott füvesre, úgyhogy figyelni kellett – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Nagyon inspiráló volt, hogy huszonöt autót előztünk meg a pályán. A szakasz első felében azt játszottuk, hogy megláttam valakinek a porát, akkor azt előbb utol kellett érni, majd megelőzni. Megláttuk a következőt, azt is utolértük, majd megelőztük, és így tovább, sorban egymás után.”

Aztán a pálya 250. kilométerénél utolérték az egyik Buggyt egy katlanban, és mivel ott megült a por, akárhogy igyekeztek, nem tudták megelőzni – húsz kilométert szenvedtek a porában, a rekkenő hőségben. De igazából ezt sem bánták, örültek neki, hogy újra versenyben vannak.

„Viszonylag sima napunk volt hála az égnek, de az autó, szegény, milliónyi ütést kapott, mert nagyon rázós volt a pálya, szinte már triálos szakaszok is voltak benne. A büntetésünket megkaptuk, de számítottunk is rá, számunkra az volt a lényeg, hogy folytatni tudjuk a versenyt” – tette hozzá Szalay.

SILK WAY-RALI
10. szakasz, Komul–Tunhuang (össztáv: 525 km, ebből szelektív szakasz: 341 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 2008DKR) 3:18:49, 2. Loeb, Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 1:15 p h., 3. Hunt, Schulz (brit, német, Mini All4) 3:03 p h., …21. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 39:42 p h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Peter Willemsen, Daniel Kozlovsky (holland, belga, cseh, Renault) 3:36:13, 2. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 2:51 p h., 3. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 3:55 p h.

Az állás. Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 2008DKR) 22:25:08, 2. Loeb 9:57 p h., 3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Mini All4) 28:00 p h., …43. Szalay 116:36:52 ó h. Kamionosok: 1. Marteen van den Brink 24:37:14, 2. Margyejev 4:32 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Romanov (orosz, Kamaz) 9:20 p h.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top