Keresés
Close this search box.
Fotó: Opel Dakar Team

Úton Afrikába

Fotó: Opel Dakar Team

Az Africa Race mezőnye a tengeren, a Marokkóba tartó kompon köszöntötte az új évet, s 2017 első napját még pihenéssel töltötte. Pontosabban aktív pihenéssel, hiszen az indulók részt vettek a kötelező versenyzői eligazításon (amelyen nagy vonalakban képet kaptak arról, mi vár rájuk az előttük álló 6500 kilométeren, s részletekbe menően az első szakaszon), még a hajó fedélzetén beléptek Marokkóba, hogy a kikötőben már ne menjen az idő a papírmunkával.

A beszélgetések kilencven százaléka azonban már természetesen az Africa Race-ről szólt, hiszen az indulók gondolatait az töltötte ki, hogyan méretik meg magukat újra (vagy éppen először) a Szaharában.

A rendezők nagy kihívást, ugyanakkor hatalmas élményt ígértek – s nem lehet kétsége senkinek sem afelől, hogy nem estek túlzásba.

Ami a magyar csapatot illeti, ők együtt múlatták az időt: a Szalay Balázs, Bunkoczi László autós kettős negyedszer, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió nyolcadszor méreti meg magát a viadalon, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert páros pedig rutinos sivatagi rókaként jó néhány éves kihagyás után tér vissza Afrikába, hogy beszálljon a monstrumok csatájába.

Az Africa Race 2017 útvonala
1. szakasz (január 2.): Nador–D. Mulaj (össztáv: 610 km, ebből szelektív szakasz: 85.89 km)
2. szakasz (január 3.): D. Mulaj–Tagunit (össztáv: 393.10 km, ebből szelektív szakasz: 369.94 km)
3. szakasz (január 4.): Tagunit–Assza (össztáv: 525.35 km, ebből szelektív szakasz: 433.07 km)
4. szakasz (január 5.): Assza–Remz el Kebir (össztáv: 409.22 km, ebből szelektív szakasz: 409.22 km)
5. szakasz (január 6.): Remz el Kebir–Dahla (össztáv: 696.31 km, ebből szelektív szakasz: 456.67 km)
Pihenőnap (január 7.): Dahla
6. szakasz (január 8.): Dahla–Tiulit (össztáv: 744.42 km, ebből szelektív szakasz: 172.54 km)
7. szakasz (január 9.): Tiulit–Tiulit (össztáv: 439.54 km, ebből szelektív szakasz: 414.27 km)
8. szakasz (január 10.): Tiulit–Azugi (össztáv: 453.69 km, ebből szelektív szakasz: 425.44 km)
9. szakasz (január 11.): Azugi–Akzsuzst (össztáv: 464.35 km, ebből szelektív szakasz: 390.96 km)
10. szakasz (január 12.): Akzsuzst–Akzsuzst (össztáv: 482.31 km, ebből szelektív szakasz: 423.65 km)
11. szakasz (január 13.): Akzsuzst–Saint-Louis (össztáv: 546.63 km, ebből szelektív szakasz: 208.02 km)
12. szakasz (január 14.): Saint-Louis–Dakar, Rózsaszín-tó (össztáv: 291.97 km, ebből szelektív szakasz: 21.93 km)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top