15 nappal a vb első napja előtt bemutatták az atlétikai világbajnokság életnagyságú kabalafiguráját. Youhuu akrobataként bukfencezik, vetődik, szaltózik, eközben pedig igazi mókamester – és már most a gyerekek kedvence, akikkel együtt vonult be a Nemzeti Atlétikai Központba.
Megérkezett és mindenkit elvarázsolt az atlétikai vb kabalafigurája. Youhuu, a racka, hozta a formáját és már a tiszteletére rendezett sajtóeseményen is alapos ízelítőt adott abból, mit várhatunk tőle a világ harmadik legnagyobb sporteseményén Budapesten, augusztus 19. és 27. között.
A hol kedves, hol pimasz, legfőképpen azonban mindig szórakoztató Youhuu a vb vezérszurkolójaként a kilenc napos atlétikai ünnep állandó szereplője és mókamestere lesz. Bátran magasra tehetjük a mércét: a közönség olyan attrakciókra, humoros momentumokra és akrobata mutatványnak is beillő jelenetekre számíthat, amelyeket eddig csak amerikai vagy európai szuperdöntők kabalafiguráitól láthatott.
De Youhuu nem csak a jókedvért felel, hanem arra is ösztönözni fogja a közönséget, hogy a lelátóról hazatérve azok is elkezdjenek sportolni, akik eddig nem voltak az aktív, sportos élet elkötelezettjei.
„Egy rendező ország számára egy atlétikai világbajnoksághoz hasonló léptékű sportesemény számos lehetőséget rejt, többek között azt, hogy az élsport erejével képes motivációt adni mindenkinek, hogy legyen élete része a mindennapos testmozgás. Büszkék vagyunk rá, hogy a világon elsőként indítottunk olyan programot, ami kihasználja az ebben rejlő lehetőséget, ami hozzá tesz ahhoz, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk. Youhuu is mindenkit mozgásra buzdít, vezérszurkolóként segít elmélyíteni a vb élményét, közben szórakoztató módon kedvet csinál az egyes versenyszámokhoz és mozgásformákhoz” – mondta Schmidt Ádám, az atlétikai világbajnokság kormánybiztosa.
„Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy minden idők legjobb vb-jét rendezzük meg. Látva, hogy mire képes a megelevenedett Youhuu, azt hiszem bátran versenybe szállhatunk a legszórakoztatóbb címért is. A vb-vel élményt adunk: látványos, meglepetésekkel teli megnyitóval kezdünk, és a versenyek izgalmát kilenc napon át folyamatosan fokozzuk majd szórakoztató elemekkel, zenével, ismert előadók produkcióival, filmekkel, gegekkel, váratlan és humoros szituációkkal, amiben kulcsszerepe lesz a rackánknak is” – mondta Németh Balázs, a Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója, aki hozzátette – „15 nap múlva 200 ország, több mint 2000 versenyzője számára elkezdődik a szuperhősök viadala. 99 országból tízezrével érkeznek Budapestre szurkolók, hogy a hazai nézőkkel együtt részesei legyenek a csodának. Azoknak a történelmi napoknak, amelyeket mindenkinek látnia kell!”
A közönség augusztus 19. és 27. között találkozhat Youhuu-val a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság helyszínein: a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai versenyek helyszínén, a Hősök terén és a történelmi belvárosban, illetve a szurkolói zónákban.
Augusztus 19. és 27. között 9 napon át zajlanak az atlétikai világbajnokság versenyei, amelyekre jegyek korlátozott számban továbbra is kaphatók a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu oldalon.
(Forrás: Budapest 2023 Zrt.)
Szólj hozzá