A jégkorong MOL Liga negyeddöntőjének harmadik összecsapásán, hazai pályán kétgólos hátrányból fordított a Corona Brasov, s 7-4-re legyőzte a Debrecent, így ezzel a diadallal 2-1-re vezet a párharcban.
A vetélkedésben azért rendezték még csak a harmadik találkozót, mert a két csapat első, keddi mérkőzésének eredményét törölték. Az eredetileg kiküldött szlovák bírók nem érkeztek meg a helyszínre, így semleges helyett magyar játékvezetők fújták a meccset, a Brassó pedig megóvta az eredményt – sikerrel. A találkozót eredetileg jövő kedden játszották volna újra, ám a Debrecen – a magyar szövetség (MJSZ) honlapjának beszámolója szerint – fellebbezett.
„Amennyiben a II. fokú döntés is megerősíti a mérkőzés újrajátszásának szükségességét, úgy a mérkőzésre a javaslat szerint 2017.02.27-én (hétfőn) kerülhet sor, amennyiben a párharc összesített eredménye szerint e találkozó lejátszása még szükséges” – áll az MJSZ közleményében.
MOL Liga, negyeddöntő, 3. mérkőzés:
Corona Brasov (román)-Debrecen 7-4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Corona Brasov javára.
Forrás: MTI
Szólj hozzá