Keresés
Close this search box.

György Lászlóval erősített a Dunaújváros

blank

Az EHF Kupacímvédő Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapatának György László lett a vezetőedzője, munkáját pedig tanácsadóként a horvát Zdravko Zovko fogja segíteni.

„Ez egy tudatos, előre tervezett folyamat része. Csapatunk vezetése úgy ítélte meg, azzal, hogy a játékoskeret magját sikerült együtt tartani, a szerződését szintén két évvel meghosszabbító György Lászlónak kell fokozatosan a saját taktikai elképzeléseihez igazítani a játékot” – mondta Szemenyei István ügyvezető szerdán a klub honlapján.

Hangsúlyozta, hogy Zovko mentorként segíti kollégáját az idei szezon hátralévő részében az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt, a szakmai igazgatói tisztséget pedig továbbra is Radulovics Bojana tölti be.

A következő szezonra tervezett játékoskeret nagyjából már kialakult Dunaújvárosban, az ügyvezető szerint csak néhány posztra várhatóak érkezők. A nyáron lejáró szerződését Kovács Anna, Oguntoye Viktória, Szalai Babett, Nick Viktória, Molnár Beatrix és Grosch Vivien is meghosszabbította a közelmúltban, Cifra Anita, Kudor Kitti, Karnik Szabina, Klujber Katrin, Hornyák Bernadett és Gindeli Panna pedig már eddig is élő megállapodással rendelkezett a következő idényre.

A dunaújvárosi együttes tavaly megnyerte az EHF Kupát, a bajnokságban viszont csak az ötödik helyen végzett.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top