Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub)

A vereséget követően lemondott Pór Péter

Fotó: Facebook (Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub)

A Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatának vezetőedzője, Pór Péter lemondott posztjáról a szerdai, zalaegerszegi vereséget követően. A helyét a klub szakmai igazgatója, a férfi válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő Stojan Ivkovic veszi át.

A Tisza-parti egyesület csütörtöki tájékoztatása szerint Pór Péter nem távozik a klubtól, hanem továbbra is segíti a csapat munkáját.

A Nyerges Zsolt felügyelőbizottsági elnök által aláírt állásfoglalás kitér arra, hogy az Olaj vezetősége a szakmai stábbal közösen elemezte az elmúlt időszak eredményeit. Eszerint a csapat évek óta párhuzamosan állt helyt a magyar és a nemzetközi porondon, az elmúlt 50 napban közel annyi mérkőzést játszott, mint egy csak Magyarországon versenyző klub öt hónap alatt, miközben az Európa Kupa mérkőzései miatt 25 ezer kilométert utaztak a játékosok. Ez a folyamatos kettős terhelés mentálisan és fizikailag is sokat kivett a csapatból, ezt mutatja az elmúlt napok gyengébb játéka – szögezte le a vezetőség, melynek döntése értelmében Stojan Ivkovic a bajnokság végéig veszi át a vezetőedzői feladatokat.

„A Szolnoki Olaj vezetése elismeri Pór Péter és a játékosok eddigi teljesítményét. A magyar kosárlabdasport szempontjából is mérföldkő, hogy a csapat az EK második körébe jutott, az Olaj eredményét pedig nemcsak a hazai szakma méltatta, szereplésünkhöz több európai klub vezetője is gratulált. Itthon sincs miért szégyenkeznünk, hiszen a csapat idén is Magyar Kupa-döntőt játszott, a jövőre nézve pedig a klub és a szurkolók elvárása továbbra is az, hogy a magyar bajnokságban a Szolnoki Olaj megvédje a címét” – áll a közleményben.

A csapat vasárnap címvédőként 68-55-re kikapott a Körmendtől a Magyar Kupa budapesti döntőjében, majd szerdán bajnoki mérkőzésen 84-54-es vereséget szenvedett Zalaegerszegen.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top