Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Ez igazi csapatmunka volt”

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Közös sikerként értékelte Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány, hogy a magyar férfi kosárlabda-válogatott remekül helytállt az olimpiai ezüstérmes Szerbia ellen vasárnap az Európa-bajnokság isztambuli nyolcaddöntőjébenHanga Ádámék 86-78-ra kaptak ki.

A kapitány először arról beszélt, hogy nem lepte meg a vártnál szorosabb meccs:

„Tudtuk, hogy otthon mindenki minket néz, emellett azok, akikről többen megkérdezték, hogy miért vannak itt, most bebizonyították, hogy tudnak segíteni” – mondta a szakvezető az MTI-nek, majd kitért a mérkőzés legjobbjára is: „Ha Perl Zoli nulla pontot dob, az én játékosom, ha húszat, akkor is az enyém. Itt a válogatottban többet játszott, mint a klubmeccseken, ezzel együtt őt sem szeretném kiemelni, mert ez mindenekelőtt igazi csapatmunka volt.”

Keller Ákos az esélyek megoszlásával magyarázta a nyolcaddöntő hangulatát:

„Nekik volt veszítenivalójuk, nekünk nem. Nyugodtan, felszabadultan játszhattunk, ennek köszönhető, hogy ilyen jó meccs lett, no meg persze annak, hogy Zozó (Perl) bedobott mindent, ahogy a spanyolok ellen is. Látszott, hogy Ádira (Hanga) és Vojára (Vojvoda) nagyon készültek, náluk nem is igen volt a labda, nekünk kellett többnyire három-háromban lejátszani a meccset” – jelentette ki az Alba centere, hozzátéve, remélhetőleg a következő Eb-re is kijut a csapat, és a világbajnoki selejtezőben is mindent meg fognak tenni társaival a sikerért.

A 208 centis kosaras a 14 centivel magasabb Marjanovicról kifejtette, az Adria Ligában is csak egyszer tudta kevés ponton tartani a szerb óriást:

„A többi mérkőzésen mindig agyonvert minket, örülök, hogy most nem jutott igazán messzire. Amikor többször is négy pontra feljöttünk, természetesen megfordult a fejünkben, hogy van keresnivalónk, jó lett volna nyerni, de a realitás az, hogy ők jobbak. Most a héten pihenni szeretnék, aztán lassan elkezdődik a bajnokság” – tette hozzá.

Ferencz Csaba még a meccs hatása alatt úgy vélekedett, nehéz lesz elszakadni a többiektől, mert nagyon a szívéhez nőtt a válogatott.

A csapatkapitány Hanga Ádám kissé csalódottan kezdte értékelését:

„Sajnálom, hogy kihagytuk a dobásokat, nekem is voltak kihagyott ziccereim, nem tudom, miért. Ezzel együtt örülnünk kell, hogy van egy Perl Zolink, aki fantasztikus volt ma, illetve hogy jó meccset játszottunk a szerbekkel. Büszke vagyok a srácokra, olyat hajtottunk végre, amit már nagyon régen senki” – mondta a Barcelona légiósa, majd kitért arra, reméli, hogy ez nemcsak egy fellángolás volt, hanem a magyar kosárlabda abba az irányba megy tovább, amerre mennie kell.

Ami saját közeljövőjét illeti, Hanga elmondta, hamarabb hazarepül a többieknél, mert a hét közben már indul tovább Spanyolországba.

A találkozó legjobbja, a 22 pontos Perl Zoltán közölte, eleve úgy lépett pályára, hogy mindent ki fog adni magából.

„Bíztam benne, hogy meglehet a mérkőzés, és sokszor voltunk 7-8 ponton, kiváló csapatteljesítményt mutattunk be, nem voltunk rosszabbak a szerbeknél. Lehetett érezni, hogy Vojára és Ádámra készült az ellenfél, róluk nem is igen segítettek le, így nekünk több hely nyílt. Feldobott, hogy a negyeddöntőért játszhatunk, az elején pár betörésnél jó ritmust fogtam, a társaim is megtaláltak, örülök, hogy ilyen jól ment a játék. Ennél már csak annak örülök jobban, hogy csapatként tudtunk helytállni.” – fogalmazott.

A nyáron két év olaszországi légióskodás után Szombathelyre visszaigazolt kosaras kijelentette, csodálatos másfél héten van túl, s reméli, hogy nem kell sokat várnia a következő Eb-jére.

A magyar válogatott tíz nap alatt hat mérkőzést vívott a kontinenstornán, ezekből kettőt megnyert, négyet pedig elvesztett. A vasárnapi nyolcaddöntőben 86-78-ra kapott ki Szerbiától.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top