Magyarország 23 éremmel, közte 12 arannyal végzett az éremtábla élén a maratoni kajak-kenu világbajnokságon a dél-afrikai Pietermaritzburgban, miután az utolsó versenynapon párosban két-két arany-, illetve ezüstérmet nyert.
A női kajakosok versenyében Kiszli Vanda és Mihalik Sára tökéletes futammal első felnőtt világbajnoki címét szerezte meg, a tavaly győztes Csay Renáta, Bara Alexandra páros ezúttal a második helyen végzett. A férfiaknál a Kövér Márton, Dóczé Ádám kenus egység megvédte vb-címét, míg a kajakosoknál Boros Adrián és Solti László második lett.
„Jól osztottuk be az erőnket, mindig annyit futottunk, amennyit kell, és tökéletesen megoldottuk azt is, hogy az utolsó körben elsőként indulunk és robbantunk” – idézte Kiszli Vandát a magyar szövetség honlapja. Mihalik Sára elmondta, nem volt rajtuk teher, és vasárnap számukra „egyszerűen tökéletes volt minden”.
„Sokáig úgy tűnt, hogy bronzérem lesz ebből, nagyon meg kellett küzdeni ezen a futamon” – nyilatkozta Kövér Márton, aki a kilencedik világbajnoki címét szerezte. A kenus elárulta: kölcsönhajóban versenyeztek, és a szűk fordulóban problémáik adódtak.
„Alig tizenkilenc óra volt a tegnapi cél, és a mai rajt között, nem esett jól felkelni, nagyon éreztük mindketten az egyest” – tette hozzá Dóczé Ádám. Kenu párosban a másik magyar egység, Dóri Bence és Koleszár Zoltán a táv felénél feladta a küzdelmet.
„Volt egy kis problémánk, de aki ismer minket, az tudja, hogy soha nem adjuk fel, így bíztam benne, hogy utolérjük az élmezőnyt” – említette Boros Adrián. Solti László szerint „száztíz százalékot” teljesítve hozták ki magukból a maximumot. A viadal másik magyar egysége, Györgyjakab Máté és Kulifai Tamás párosa feladta a versenyt.
„A várakozásoknak megfelelően szerepelt a csapat, de azért megéltünk több nagy pillanatot” – nyilatkozta Weisz Róbert szövetségi kapitány. Kiemelte: a vb-n a korábbi évekhez képest tovább erősödött a mezőny, a döntőkben „komoly élbolyok alakultak ki, és a legtöbb verseny az utolsó pillanatig nyitott volt”.
A magyar válogatott története egyik legsikeresebb világbajnokságát zárta Pietermaritzburgban. Az ifi és U23-as mezőnyt nézve így a nyolc döntőből hét arany-, öt ezüst– és egy bronzérmet szerzett, míg a felnőttek három arany-, négy ezüst– és egy bronzéremmel ugyancsak az éremtábla élén végzett. A magyar versenyzők megnyerték azt a két futamot is, ami a kisebb mezőny miatt végül nem számítottak be a hivatalos programba. Összesen tizenkét arany-, kilenc ezüst– és két bronzérem a mérleg, azaz a vb-n induló 32 magyar egységből 23 felállhatott a dobogó valamelyik fokára.
Szólj hozzá