blank

Az utolsó forduló előtt kötöttek útilaput a Debrecen edzőjének a lábára

blank

A labdarúgó OTP Bank Liga szezonbeli utolsó fordulója előtt a DVSC felbontotta a portugál Leonel Pontes vezetőedző szerződését.

A debreceni klub honlapjának hétfői beszámolója szerint közös megegyezéssel bontották fel a tréner megállapodását, és vele együtt távozott a két portugál pályaedző, José Pratas és Pedro Illharco is.

Pontes augusztusban érkezett a klubhoz, irányítása alatt a csapat 28 bajnoki mérkőzésen nyolc alkalommal győzött, és hét döntetlen mellett 13-szor vereséget szenvedett. A Magyar Kupában csupán egy mérkőzést játszott a DVSC, mivel a harmadosztályú ETO FC Győr otthonában 1-0-ra kikapott és kiesett.

A csapat irányítását hétfőn a korábbi sikeredző, Herczeg András vette át, és ő irányít majd a DVTK elleni bajnokin is.

Az utolsó (33.) forduló előtt a Debrecen a tabella kilencedik helyén áll, és bár matematikailag még nem biztosította a bennmaradást, csak akkor esik ki az NB II-be, ha szombaton kikap a Diósgyőr vendégeként, az MTK pedig győz Pakson.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top