május 23, 2017

blank
MOB

A MOB stratégiai tanácsadója lesz a volt tőzsdeelnök

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke stratégiai tanácsadónak kérte fel Szalay-Berzeviczy Attilát, korábbi tőzsdeelnököt, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom elnökét. Szalay-Berzeviczy 2005-ben a BOM egyik …

blank
F1

A Pirelli egy kiállásos stratégiákra számít Monacóban

A Forma-1 gumiszállítójának, a Pirelli szakembereinek szerint a mezőny nagy része az egy kiállásos taktika mellett fogja letenni a voksát, azonban Monaco sajátosságait ismerve számítani …

Fotó: Facebook (Nicky Hayden- The Kentucky Kid)
MotoGP

Szívszorító nyilatkozatot adott ki Nicky Hayden családja

Az utóbbi időben a Superbike Világbajnokságban versenyző, a 2006-os MotoGP szezon világbajnoka, Nicky Hayden mindössze 35 évesen elhunyt hétfőn.

blank
Kerékpár

Magyarország szerencsét hoz a cseh csapatnak

Ötödik szezonját kezdte meg 2017-ben a csehek kontinentális kerékpáros csapata, az SKC Tufo Prostejov, amely a Tour de Hongrie versenyén is rajthoz áll. Eddig szerencsét …

blank
Békéscsaba

Utánpótlás-nevelési programot indít a békéscsabai röplabdaklub

Az utánpótlás-nevelés fejlesztésére indít új programot a békéscsabai röplabdaklub, mely ugyanakkor az élvonalbeli szereplést sem akarja elhanyagolni.

blank
Corvin Plaza

Extrém élmények és adrenalin a Corvin Plazában

Valljuk be: az extrém sportolóknak maga lehet a paradicsom egy bevásárlóközpont a nagy terekkel, hosszú lépcsősorokkal és a szédítő magasságokkal. Ezt a hétévégén ki is …

blank
BSI

Hétvégén lesz a csúcsfutás

Szombaton jubileumi 20. alkalommal rendezik meg a KPMG Kékes Csúcsfutást, amelyen várhatóan közel kétezren kapaszkodnak fel az ország legmagasabb pontjára, az 1014 méter magasan fekvő Kékestetőre.

blank
Küzdősportok

Muaythai: 11 érem Csehországban, pontszerző hely a vb-n

Magyar sikerekkel ért véget a MaXimus Cup elnevezésű nemzetközi muaythai verseny, míg a sportág világbajnokságán Fábián Melinda pontszerző helyen zárt.

Fotó: MLSZ.hu
Futball

Mától kaphatóak a jegyek a fináléra

Kedd, azaz ma déltől már megvásárolhatóak a jegyek a labdarúgó Magyar Kupa jövő szerdai fináléjára.

MTI Fotó: Kovács Tamás
atlétika

„Szeretnék újra nyolcvan méteres dobó lenni”

Sérüléséből felépülve újult erővel vágna neki a világversenyeknek Pars Krisztián, aki újra szeretne nyolcvan méter fölöttieket dobni.

Fotó: MTI
Fiola Attila

Három hónapos kényszerpihenőn Fiola Attila

A Videoton FC válogatott labdarúgójára, Fiola Attilára sérülése miatt hónapos kihagyás vár.

blank
Egyéb csapatsportok

Hetedik bajnoki címét szerezte meg a Győr

Hétfő este biztossá tette hetedik bajnoki címének megszerzését a futsal NB I-ben az ETO FC Győr.

Scroll to Top