Keresés
Close this search box.
Fotó: sport1.de

Befellegzett a „családnak”

Fotó: sport1.de

A Jediót Ahronót című újság értesülései szerint az izraeli rendőrség letartóztatta a helyi fociultrák kemény magját. A szervezet „la família” néven ismert, és a jeruzsálemi Bétár labdarúgó csapat szélsőséges és rasszista drukkerei.

Beni Avlíja rendőrtiszt a lapnak elmondta, hogy hét hónapig tartó titkos nyomozás után hajtották végre negyvenhét izraeli ultra rajtaütésszerű letartóztatását hétfő éjjel. Előzőleg a rendőrség egy ügynöke beépült a „la família” szervezetébe. Az ügynök rengeteg perdöntő bizonyítékot gyűjtött működése során, és ő lesz a vád koronatanúja.

A rendőrség szerint az elfogott emberek erőszakos viselkedésükkel zavarták az elfogadott normák szerint szurkoló közönséget és súlyos erőszakos tetteiket bizonyítékok támasztják alá.

A négyszáz rendőr bevetésével, az egész ország területén végrehajtott házkutatások során elsősorban pirotechnikai eszközöket foglaltak le, de tömegoszlatáshoz használatos fegyvereket, könnygáz-, füst- és fénygránátokat is találtak.

A beépített ügynök feltárta a szervezet belső működését, megnevezte a hangadókat, a pénzmozgásokat, és ezek alapján a rendőrség sajátos bűnszövetkezetként határozta meg a „la família” kemény belső magját, amely megzavarta az izraeli sportélet rendjét.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top