Csütörtökön ünnepli 70. születésnapját Csank János mesteredző, aki korábban a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett. Érdekesség, hogy a születésnapos szakember egyike annak a nyolc hazai edzőnek, aki két különböző csapattal is elhódította a bajnoki trófeát.
Szülővárosában, az Ózdi Kohászban kezdett futballozni, majd Debrecenben és az Egri Dózsában szerepelt kapusként. „Elég jól játszottam mezőnyben és szerettem is. Azért lettem kapus, mert a környéken senki nem tudott védeni” – mesélte Csank János, aki a váci stadionban adott interjút az MTI-nek. „Az osztálymeccseken általában gólokat rúgtam, aztán beálltam védeni, hogy nyerjük meg a meccset. Persze, ott még önszerveződés volt, én pedig mindig egy kicsit vezértípus voltam, ezért odaraktam magamat, ahova a csapatérdek megkívánta.”
Az 1980-as évek elején eredményesen indult az edzői pályafutása: az Eger élvonalba jutást, a Békéscsaba pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett az irányításával. Vácra 1989-ben került, 1992-ben és 1993-ban bajnoki ezüst-, 1994-ben pedig aranyérmet nyert a csapattal, amely harmadik vidéki együttesként lett bajnok.
Hitvallásának megfelelően mindig csak a szakmai kérdésekbe szólt bele, abban viszont teljhatalma volt Vácott, s a vezetők is jól végezték a feladatukat. „Miután nem dúskáltunk a javakban, általában azok kerültek ide, akiket szakmai szempontból jónak láttam, de nagyobb csapatokba nem fértek be, viszont a tudásuk alapján NB I-esek voltak. Minden szempontból tökéletesen állt össze a csapat, és ezt folyamatosan szinten tudtuk tartani. A vezetés, a csapat és én tökéletes összhangban voltunk” – tette hozzá.
A bajnoki címet követően díszpolgárrá választották és sok elismerést kapott, de elsősorban nem ezért, hanem a sikerek és a családias légkör miatt érezte jól magát a Pest megyei településen.
Miután egy rövid görögországi időszakot követően hazatért, elfogadta a felkérést a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára, amit korábban már háromszor visszautasított.
„A vége balszerencsés volt, mivel a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk, s nagyon megvertek minket. Ebből rosszul jöttem ki, de pozitívum, hogy később a nézőtérről nagyon ritkán szóltak be emiatt” – utalt az 1997-es világbajnoki pótselejtezőre, amelyen a világsztárokkal teletűzdelt jugoszláv válogatott összesítésben 12-1-re múlta felül a magyar csapatot. „Szoktam mondani, hogy akkor egy kicsit meghaltam. Sokkoló élmény volt, hiszen a harmadik perctől ellenünk fordult több ezer ember és végig szidtak bennünket. Az tényleg nagyon ciki volt”.
Csank elárulta, hogy vadásztársai segítették át a nehéz időszakon, mert ebből a közegből rengeteg olyan meghívása volt, ahol nem is ismerte az embereket.
„Azóta is mondom, hogy köszönöm nekik. Az ember nyilván feláll, mert nincs más hátra, de a világbajnokság tapasztalatai is segítettek, mert láttam, hogyan szerepelnek a jugoszlávok és a norvégok” – utalt arra Csank, hogy a csoportrivális északiak és a pótselejtezős ellenfél jugoszlávok is továbbléptek vb-csoportjukból.
Az edző a 90-es évek közepén Vácott tette le a vadászvizsgát, addig puskája sem volt, de agrármérnökként végzett, és rengeteget olvasott a témában.
„A természetet, az erdőt, illetve a virágok, a fák, a bogarak többségét elég jól ismerem. Otthon érzem magamat az erdőben, hogy úgy mondjam, én tudom, miért zörög a haraszt és milyen hangot ad a mogyorós pele. Élvezem ezeket a zörejeket és hangokat. A lövés egy szükséges rossz” – mesélt hobbijáról a szakember, aki szarvasra azért nem szeret lőni, mert sajnálja, pedig meglehetősen pontosan céloz, hiszen az Egri Polgári Lövész Klub tagjaként sportlövő is egyben. „A vadászatban benne van a bizonytalanság, úgy, mint a futballban.”
Csank 2001-ben bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, majd 2007-ben visszatért a klubhoz, amely akkor a kizárás miatt másodosztályú volt, de vele még nem sikerült a visszajutás. Ezt követően Zalaegerszegre költözött, ahol többek között egy Magyar Kupa–ezüstérmet szerzett.
Nagy meglepetést jelentett, hogy 2013-ban – másodszor – visszatért Vácra, és leült a kizárás miatt a megyei első osztályba sorolt csapat kispadjára:
„Majdhogynem megsajnáltam a játékosokat. Ez erős kifejezés, de szinte beleképzeltem magamat a helyzetükbe. Érdekes feladat volt, nem éreztem cikinek” – mondta Csank, akinek irányításával előbb a harmad-, majd a másodosztályba jutottak fel a váciak.
Egy újabb zalaegerszegi kitérő után jelenleg ismét a Pest megyei városban dolgozik, a Vác VLSE nevű utánpótlás-egyesület szakmai igazgatójaként, s egy komolyabb utánpótlásközpontot akarnak kiépíteni a kézilabdásokkal karöltve. Elárulta, jól érzi magát a bőrében.
Az életkora kapcsán elmondta, hogy a 60. évforduló érzékenyebben érintette, de elsősorban nem a kerek számokban gondolkodik, a 65, a 75 és a 85 izgalmasabb számára. „Hetvennel fog kezdődni, ami nem jó, de szerencsére nem érzem magamat annyinak. Leginkább ez nyugtat meg. Egyébként nem foglalkoznék vele, de mindig eszembe juttatják” – mondta Csank, aki, mivel a jelenlegi feladatkörével elégedett. Úgy érzi, hogy felnőtt csapat vezetőedzőjeként valószínűleg már nem vállal munkát, másrészt a jelenlegi klubmodell sem szimpatikus számára.
„Amikor játékos voltam, az volt a modell, hogy az edző az elsőszámú ember a csapat életében. Nagyon lényeges volt, miket mond, kiket igazol, hogyan szervezi a dolgokat. Ebben nőttem fel, de ez most már némileg hátrányt is jelent, hiszen manapság teljesen másképpen néz ki a rendszer, és az ilyen típusú fickó, mint én, ehhez nem mindig tud alkalmazkodni, ami nyilván feszültségekhez vezet.” – nyilatkozott.
Megfogalmazása szerint ez egy olyan korszak, amiben nem biztos, hogy ő a befutó, de erő még van benne. „Nyugodtan élek, nincs problémám, csak a futballra tudok koncentrálni” – mondta a 70 éves Csank János, aki az NB I-ben összesen 594 mérkőzésen ült a kispadon.
Szólj hozzá