Keresés
Close this search box.
Fotó: MLSZ.hu

Storck 13 légióst hívott a keretébe

Fotó: MLSZ.hu

Bernd Storck szövetségi kapitány szerdán megnevezte azt a 13 idegenlégióst, akikre számít a magyar labdarúgó-válogatott következő két világbajnoki selejtezőmérkőzésén.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a keret külföldön játszó tagjai Megyeri Balázs kivételével mindannyian szerepeltek a tavaly nyári Európa-bajnokságon.

Sérüléséből felépülve ismét meghívót kapott Pintér Ádám, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály, Stieber Zoltán, Elek Ákos és Szalai Ádám. Ők az előző mérkőzésen nem állhattak a kapitány rendelkezésére, jelenleg azonban mindannyian egészségesek.

„Minél több játékost szerettem volna meghívni a tavalyi Eb-csapatból. Nagyon örülök, hogy a meghívottak majdnem mindegyike rendszeresen játszik klubjában, és mivel igen gyakran beszélek velük, tudom, hogy nagyon komolyan, profi módon készülnek a következő két, nagyon fontos válogatott mérkőzésre. Ezt egyébként el is várom tőlük, hiszen ez létfontosságú tényező a Lettország és Portugália elleni sikerességünk szempontjából, hiszen nagyon kevés időnk lesz a közös felkészülésre” – mondta a német szakvezető.

Storck a Magyarországon játszó labdarúgók személyéről az OTP Bank Liga e heti fordulóját követően dönt.

A magyar válogatott augusztus 31-én Lettország, három nappal később pedig az Európa-bajnok Portugália csapatát fogadja a Groupama Arénában. A magyarok hat forduló után a harmadik helyen állnak a világbajnoki selejtezőcsoportjukban, a svájciaktól 11, a portugáloktól pedig nyolc ponttal vannak lemaradva. Az első helyezett kijut a jövő évi, oroszországi tornára, a második pótselejtezőt játszhat.

A magyar labdarúgó-válogatott külföldön játszó tagjai:

kapusok:
Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

védők:
Bese Barnabás (Le Havre), Guzmics Richárd (Jenpien Funde), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Pintér Ádám (Greuther Fürth)

középpályások:
Dzsudzsák Balázs (Al-Vahda), Elek Ákos (Kajrat Almati), Kleinheisler László (FK Asztana), Nagy Ádám (Bologna), Stieber Zoltán (D.C. United)

csatár:
Szalai Ádám (Hoffenheim)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top