Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar Röplabda Szövetség)

„Ami a világ legjobb röplabda-válogatottjainál rutinnak számít, az most a magyar csapatnak még újdonság lesz”

Fotó: Facebook (Magyar Röplabda Szövetség)

A női röplabda-válogatott megkezdte rekordhosszúságú, közel öt hónapos nyári programját az új szövetségi kapitánnyal, az olasz Alberto Salomonival karöltve.

„Ami a világ legjobb röplabda-válogatottjainál rutinnak számít, az most a magyar csapatnak még újdonság lesz” – mondta a keddi, Érd Arénában tartott sajtónyilvános edzésen Alberto Salomoni, aki a tavaly év végén lemondott belga Jan De Brandt helyét vette át a nemzeti csapat kispadján.

A 2015-ben Európa Ligagyőztes együttes általában a nyár elején és végén találkozott egy-egy hónapra, most azonban szinte a teljes időszakot végigdolgozhatja: június elején világbajnoki selejtező, júliusban a World Grand Prix elnevezésű sorozat, míg szeptember végén Európa-bajnokság vár a csapatra.

„Tudom, hogyan szeretném felkészíteni a csapatot az előttünk álló sorozatokra. Vegyesen vannak a keretben fiatalabb, rutintalanabb és rutinosabb, nemzetközi meccseken edződött röplabdázók, az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogyan tudjuk majd az ő szintjüket egymáshoz a lehető legközelebb hozni” – tette hozzá Salomoni.

Az olasz szakvezető emlékeztetett, a világbajnoki selejtezőig nincs sok idő, mindössze három hét áll a rendelkezésükre, hogy felkészüljenek, ráadásul az eszéki csoportból kiemelkedik az Eb-címvédő orosz válogatott.

„Tudjuk, mi a realitás, de nem úgy megyünk ki a vb-selejtezőre, hogy alapból feladjuk a meccseket. Szeretnénk maximumot nyújtani, szeretném, ha az itt lévő játékosok minden kihoznának magukból, megmutatnák, mire képesek” – vázolta az első négy hétre vonatkozó elképzeléseit az elmúlt idényben az MTK-t irányító szakvezető.

„A fő cél egyértelműen az Eb, ahol szeretnénk ugyanúgy továbbjutni a csoportból, mint két éve, de bízom abban, hogy a World Grand Prix-n is eljutunk a négyes döntőig” – jelentette ki a Franciaországban légióskodó Pallag Ágnes, aki Horváth Dóra visszavonulása után kulcsszereplő lehet a nemzeti csapat idei menetelésében.

„Remélem, jó csapatmunkával megfelelően fogjuk tudni pótolni Horváth Dórát. Jan De Brandtnál igazi csapattá értünk, a sikerek összekovácsolták a társaságot, de nagyon sokat várok Albertótól is. Biztos vagyok abban, hogy vele is hamar egy hullámhosszra fog kerülni az együttes” – mondta Pallag.

A magyar válogatott másfél hétig Érden készül, aztán előbb Németországban, majd Szlovéniában játszik felkészülési mérkőzéseket a házigazda csapatokkal. Ezt követően utazik a horvátországi Eszékre a világbajnoki selejtezőre, ahol sorrendben Görögország, Ausztria, Horvátország, Oroszország és Grúzia lesz az ellenfele.

A magyar válogatott világbajnoki selejtezős kerete:
centerek: Dobi Edina (Azerrail Baku – azeri), Kalotai Zsófia (Fatum Nyíregyháza), Leidgeb Noémi (1.MCM Diamant Kaposvár), Nagy Eszter (1. VC Wiesbaden – német)
feladók: Bleicher Réka (Jászberényi RK), Kötél Zsanett (Penta Gödöllői RC), Tálas Zsuzsanna (Linamar Békéscsabai RSE)
liberók: Kötél Dóra (UTE), Szpin Renáta (Linamar Békéscsabai RSE)
ütők: Dékány Bernadett (CSM Bucuresti – román), Liliom Rita (Beziers VB – francia), Pallag Ágnes (Vandoeuvre Nancy VB – francia), Soós Nikolett (Linamar Békéscsabai RSE), Szakmáry Gréta (Linamar Békéscsabai RSE), Török Kata (Vasas Óbuda), Villám Lilla (Fatum Nyíregyháza)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top