Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Újpest FC (hivatalos)

Még nem térhet haza az Újpest

Fotó: Facebook (Újpest FC (hivatalos)

Az Újpest FC labdarúgóklub, illetve az anyaegyesület UTE között továbbra sincs megállapodás, így egyelőre a lila-fehérek továbbra is Kecskeméten játsszák majd a hazai bajnoki mérkőzéseiket.

Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezetője az M4 Sport Sport7fő című adásában arról beszélt, hogy a Szusza Ferenc Stadion vagyonkezelői jogával rendelkező UTE-val egyelőre még nem sikerült megállapodni a hosszútávú használattal kapcsolatban. Hangsúlyozta, a felek között az alapellentét jelenleg a Megyeri út felöli fejépület jelenti, ott ugyanis a futballklub rehabilitációs központot szeretne létrehozni, az egyesület pedig „kocsmában, szülői váróban gondolkodik.”

Ugyanakkor a Markovits László, a Vasas klubelnöke a hétvégén jelentette be, hogy az új Illovszky Stadion átadásáig a piros-kékek bérlőként a Szusza Ferenc Stadionban játsszák majd hazai mérkőzéseiket, Gyarmati Eszter azonban leszögezte, az angyalföldiekkel ellentétben ők nem vendégek szeretnének lenni, hanem hosszútávú megoldást keresnek. A Magyar Labdarúgó Szövetség várhatóan szerdán tart majd pályabejárást a Szusza Ferenc Stadionban, s csak ezt követően dől el véglegesen, hogy élvonalbeli mérkőzésekre alkalmas-e a létesítmény.

Az OTP Bank Ligában az Újpest szombaton a Videoton, majd egy héttel később a Haladás vendége lesz, legközelebb március 4-én az ősi rivális Ferencvárost fogadhatná otthonában.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top