Babos Tímea úgy fogalmazott: hihetetlen élmény volt számára a wimbledoni teniszbajnokság páros versenyének szombati döntője.
Az ötödik helyen kiemelt Babos Tímea, Jaroszlava Svedova kettős a szombat esti fináléban 6:3, 6:4-re kikapott a Serena Williams, Venus Williams duótól.
Az 1 óra 27 perces mérkőzés után Babos elmondta, természetesen sajnálja a döntő elvesztését, de nagyszerű érzés volt számára ismét a wimbledoni centerpályán játszani. „Hihetetlen élmény! Sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, de hihetetlenül jól játszott az ellenfél, főleg Serena. Mi is mindent megtettünk a győzelemért, jó meccs volt” – fogalmazott saját honlapján Babos.
A 23 éves teniszező köszönetet mondott a találkozóra kilátogató magyar szurkolóknak a támogatásért. „Rengeteg magyar szót hallottam a döntő alatt, kórusban skandálták a nevemet. Egyszerűen libabőrös vagyok még most is” – tette hozzá.
Babos Tímea 2014-ben női párosban a francia Kristina Mladenovic, tavaly pedig vegyespárosban az osztrák Alexander Peya oldalán szerepelt az angliai Grand Slam–torna fináléjában. „Újabb, a döntősöket illető tál a wimbledoni döntő után, de lesz ez még jobb is” – mondta Babos.
Szólj hozzá