A férfi és a női válogatott egyaránt vereséget szenvedett a Kuala Lumpurban vasárnap kezdődött asztalitenisz csapat-világbajnokságon: előbbi első, utóbbi pedig második mérkőzését játszotta a csoportszakaszban.
A második osztályban szereplő férfi csapat – Jakab János, Lakatos Tamás és Szita Márton összeállításban – az argentinokkal szemben maradt alul 3-1-re. Az egyetlen győzelem Lakatos nevéhez fűződött.
A nők a címvédő kínaiaktól elszenvedett vereség után egy újabb ázsiai riválissal, Tajvannal játszottak, s a vége ezúttal is 3-0 lett – oda. A második találkozón Lovas Petra minimális különbséggel maradt alul a döntő szettben, míg a harmadik párban Pergel Szandrának három meccslabdája is volt az ötödik játszmában, de végül nem jött össze a győzelem. Téglás Péter szövetségi kapitány együttese így a nyitónap után két vereséggel áll.
A magyarok hétfőn a nőknél a spanyolokkal, a férfiaknál pedig előbb a norvégokkal, majd a szlovénekkel játszanak.
Forrás: MTI
Szólj hozzá