Rácz Ildikót, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Gigit a Való Világ negyedik szériájában ismerhette meg ország-világ. Gigivel nagyot fordult a világ, a pörgős lány azóta már a jóga megszállottja lett – persze kizárólag pozitív értelemben. A jóga jótékony hatásairól és a változásokról nyilatkozott Gigi a Sportime Magazinnak.
„Igazából soha nem terveztem jógázni, nagyon nem éreztem az én műfajomnak, de aztán egy spirituális válasz terápiával foglalkozó hölgy ajánlotta nekem, mert szerinte szükségem volt rá. Így elkeveredtem egy jógaórára és azonnal szerelem lett. A leginkább az tetszett meg benne, hogy a meditáció maga volt a testmozgás, és egy óra után is úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna” – kezdte magazinunknak adott interjúját Gigi, aki korábban profi táncos volt, és persze tanított is. Adódik hát a kérdés: mégis hogyan sikerült átállnia a pörgős, dinamikus táncról a sokkal nyugodtabb jógára? „A váltás és a változás folyamatos volt. Egy időben mind a kettő párhuzamosan ment egymás mellett, az elég melós volt, hiszen egyik pillanatban ment az őrült pörgés, majd utána a nyugodt légzőgyakorlatokra kellett koncentrálnom. Körülbelül 2 éve hagytam el teljesen a táncot, amikor úgy éreztem, kész vagyok rá” – mondta Gigi, aki mosolyogva hozzátette: a tánc azért a mai napig az élete részét képezi, hiszen bármikor táncra perdül – a tükör előtt is – ha úgy tartja kedve.
Aki már belekóstolt valaha egy kicsit is a jóga világába, az tudja: egy belső hang egyre jobban arra ösztökéli az embert, hogy menjen el a mozgásforma őshazájába – ez Gigivel sem volt másként. „Indiában kétszer volt szerencsém járni. Az első egy zarándok út volt, amely során rengeteg dolgot tanultam a jógával, és magával az életvitellel kapcsolatban. Sok dolog átértékelődött bennem, rájöttem, hogy mik azok, amik fontosak számomra, és mik azok, amik egyáltalán nem. Kint elég nagy a szegénység, viszont az emberek így is boldogok és kedvesek, és mindig van hitük. Ez nagyon tetszett. A mai világban elég sok emberből hiányzik a hit, ami szerintem a legfontosabb kellék ahhoz, hogy nyugodtan, és kiegyensúlyozottan tudjunk élni. A jógáról sokan azt hiszik, hogy csak test gyakorlatok, de ez sokkal összetettebb és ennek folyamatnak a mélyebb aspektusát volt szerencsém megtanulni és átültetni az életembe. A második alkalommal egyébként egy védikus esküvőre hívtak ki minket a párommal. Csodálatos élményben volt részünk, és még mélyebben el tudtam magam ásni a kultúrájukban.”
És kiknek ajánlja a jógát? „A jóga mindenkinek való és meleg szívvel ajánlom. Természetesen meg kell keresni a számunkra legközelebb álló stílust, és azt követni. Rendkívül jó prevenciónak is, és gyógyítani is lehet vele. Mivel itt is mozgásról beszélünk minden olyan előnnyel rendelkezik, mint bármelyik más mozgás, viszont talán ez az a mozgásforma, amelyben a legfontosabb elem a légzés. Ezáltal azonnal az idegrendszerre hatunk, leginkább a paraszimpatikus idegrendszert megcélozva nyugtatjuk le teljesen a jógázót. Mivel folyamatosan befele figyelünk, hogy letudjuk kötni elménket és gondolatainkat, így megoldás lehet a felfokozott stresszes hétköznapokra is. Nagyon komplex mozgásforma, hiszen egyszerre nyújt és erősít, hihetetlenül lehet vele a testet formálni. A végén pedig minden esetben van relaxáció 5-10-15 percig, amikor a tanár vezeti a meditációt és olyan élményt ad a legbensőnkről, amit nagyon kevés helyen tapasztalhatunk.”
Gigi természetesen az étkezésére is nagyon odafigyel: igyekszik egészségesen táplálkozni, és erre buzdítja a tanítványait, vendégeit is. „Azért mondom, hogy igyekszem mert azért mindig van egy két kedvenc falat aminek nehéz ellenállni” – nevetett fel. „Vegetáriánus vagyok már négy éve, de nem szoktam kampányolni, hogy mindenki legyen vega, ez mindenkinek a saját, egyéni döntése. Nekem egy betegség kellett hozzá és pár hónap húsmentes életmód után ‘így maradtam’. Igyekszem sok zöldséget, gyümölcsöt és magvakat enni. Hihetetlen, hogy mennyi étel van a húsokon kívül! Mindemellett sok vizet iszom, viszont nem nagyon szoktam édes üdítőket fogyasztani. Ellenben az édesség a gyengém így nekem velük vannak nagy küzdelmeim, de általában én nyerek.”
Gigi kedvenc receptje – akár húsimádóknak is:
Diós sült
Hozzávalók:
250 gr dió, mandula, kesu, mogyoró, szezámmag vegyesen
1 nagy hagyma felaprítva
2-3 gerezd fokhagyma
1 db tojás vagy tojás pótlék magvakból
400 gr hámozott paradicsom
150 gr reszelt sajt
1 ek petrezsejem aprítva
1 tk kakukkfű aprítva
2 tk zsálya aprítva
1/2 tk menta aprítva
1 tk citromlé
1 tk mustár
só, bors ízlés szerint
vaj/olívaolaj
Elkészítés:
A magvakat először megpirítani majd ledarálni, bele egy tálba. Hozzáadni a zöldfűszereket, hagymát fokhagymát, paradicsomot, sajtot, tojást, mustárt, citromlevet, sót, borsot. Ezt a masszát kell beletenni egy 20-22 cm torta formába és előmelegített sütőben 180 fokon 40-45 percig aranybarnára sütni. Lehet krumplipürével is tálalni.
Szólj hozzá