Keresés
Close this search box.
Fotó: MOB/Szalmás Péter

Habár januárban megszűnt volna a megbízatása, csütörtökön már lemondott alelnöki tisztségéről Deutsch Tamás

Fotó: MOB/Szalmás Péter

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fogyatékosok sportjáért felelős alelnöke, Deutsch Tamás csütörtökön lemondott posztjáról.

A Magyar Paralimpiai Bizottságban is alelnöki tisztséget ellátó sportvezető erről levélben tájékoztatta pénteken Borkai Zsolt MOBelnököt, aki a lemondást elfogadta – adta hírül a MOB honlapja. Deutsch 2012-ben lett a MOB alelnöke.

„Természetesen tudomásul vettem Deutsch Tamás lemondását, akinek a 2017. január elsején hatályba lépő új sporttörvény MOB-ot érintő módosításai értelmében amúgy is megszűnt volna a MOB-tagsága és egyben MOB-alelnöki pozíciója is. Ez az a tény, ami miatt kifogásolja az új alapszabály-tervezetet. Januártól tehát a Magyar Olimpiai Bizottság Deutsch Tamás munkájával amúgy sem számolt” – reagált a lemondásra Borkai Zsolt.

Deutsch Tamás levelét teljes egészében közölte a Nemzeti Sport honlapja, s abban az alelnök azt írja, hogy a MOB alapszabály-módosításának az elmúlt napokban elkészült tervezete „sajnos nem felel meg sem a sportolók, sem a sportszövetségek, sem pedig a sport iránt érdeklődők elvárásainak”.

„Meggyőződésem szerint a MOB működésének megújítását kívánó állami sportirányítás elvárásai sem tükröződnek az alapszabály-tervezetben. A MOB tagjaként a jövőben a sportolókkal, az edzőkkel, sportszakemberekkel és sportvezető kollégáimmal együtt kész vagyok mindent megtenni a Magyar Olimpiai Bizottság tevékenységének megújítása érdekében” – fogalmazott.

Borkai Zsolt reagálásában hozzátette: mivel a Magyar Paralimpiai Bizottság a jövőben önálló köztestületként működik majd, így ott is sok tennivaló lesz, az MPB tagjaként és alelnökeként is jó munkát és sok sikert kíván Deutsch Tamásnak, a MOB-ban végzett eddigi tevékenységét és munkáját pedig nagyon köszöni.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top