Keresés
Close this search box.

Teljes az összhang a MOB és a MÚSZ között

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) között teljes az összhang – jelentette ki Gyárfás Tamás.

A MÚSZ elnöke az MTI megkeresésére azután nyilatkozott, hogy kedden délután megbeszélést folytatott Borkai Zsolt MOBelnökkel és Szabó Bence MOBfőtitkárral. Az úszószövetség részéről még Kiss László szövetségi kapitány volt ott az egyeztetésen.

„A beszélgetésen a felmerült vitás kérdéseket értelmeztük, s leszögezhetem, hogy teljes az összhang, az együttműködés folytatódik a MOB és a MÚSZ között” – fogalmazott Gyárfás Tamás. Részleteket ugyanakkor nem mondott.

Február elején Kiss László azt nehezményezte, hogy szerinte Hosszú Katinka esetében a MOB átnyúl a MÚSZ feje fölött. A MOB vezetése válaszában úgy fogalmazott, hogy értetlenül áll az állásfoglalás előtt, s emlékeztetett, hogy a mesteredző egy héttel korábban maga fordult Borkai Zsolthoz, s arra kérte őt: próbálja elérni, hogy „ez a fölösleges – minek is nevezzem? – civakodás mielőbb lezáruljon”. Kiss László Hosszú Katinkától és edzőjétől a versenyző edzőtábori igényeiről, a versenyzési terveiről, illetve arról akart tájékozódni, hogy számíthat-e rá a váltókban az április országos bajnokságon. A világ- és Európa-bajnok Hosszú úgy határozott, hogy nem indul az ob-n, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.

Szabó Bence február 11-i levelében nyomatékosította, hogy a MOB először és utoljára vállalt ilyen feladatot, s jelezte: a jövőben sem tőle, sem a MOB irodájától ne kérjen „közvetítő szerepet” a MÚSZ és Hosszú Katinka sem. A MÚSZ erre reagálva még aznap kijelentette, hogy a „korábbiakhoz hasonlóan változatlanul számít a MOB rendkívül értékes, pótolhatatlan együttműködésére.” A szövetség ekkor kezdeményezte, hogy Borkai Zsolt és Szabó Bence fogadja a sportág vezetését, szövetségi kapitányát.

A MÚSZ és Hosszú viszonya a múlt év végén mérgesedett el. Az úszó karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a szövetség teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben. Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top