Keresés
Close this search box.

Magyar karatés diadalok Ausztriában

blank

Nagy Botond és Tadissi Martial első-, Molnár Dániel második helyet szerzett az Ausztriában megrendezett, előkelő mezőnyt felvonultató karate versenyen. Az UTE három klasszisán kívül további öt, felnőtt és korosztályos válogatott versenyzőnk lépett tatamira a Pro Session Austria elnevezésű viadalon, amely gyakorlatilag egy év után az első komoly nemzetközi megmérettetése volt legjobbjainknak.

A korlátozások és a verseny szigorú biztonsági intézkedései miatt a szokásosnál kisebb létszámú kategóriák alakultak ki, ugyanakkor a tíz nemzet sportolóiból álló mezőnyt kizárólag a résztvevő országok legkitűnőbb, jellemzően a tokiói olimpiai részvételre pályázó karate versenyzői alkották.

Férfi formagyakorlatban Nagy Botond tízfős mezőnyben, biztató formát mutatva diadalmaskodott.

„Az első körben még éreztem a vírushelyzet miatti éves kihagyást, a versenyrutin hiányát, így ott csak másodikként fordultam a következő körre. Azután az elődöntő már sokkal jobban ment, és a döntő sikerült a legjobban” – nyilatkozta a versenyt követően Nagy Botond.

Küzdelemben a 67 kg-ban többszörös vb- és Eb-érmes Tadissi Martial szerzett aranyérmet.

„Hat meccset küzdöttem végig, amire nagy szükségem volt az egyéves kényszerkihagyás után. A legfontosabb, hogy meccsről meccsre egyre jobban éreztem magam a küzdőtéren” – értékelte szereplését Tadissi Martial.

A nehézsúlyú férfiak között Molnár Dániel is remekül szerepelt. Öt nyert küzdelem után csak az aktuális világbajnok és világranglista-vezető német Jonathan Hornéval mérkőzött döntetlenre. A szabályrendszer számításai folytán ez végül az ezüstéremre lett elegendő Molnár Dánielnek, aki így is veretlenül zárta a tornát.

„Jól éreztem magam a tatamin, és úgy érzem, voltak jó megoldásaim. Ettől függetlenül látok hiányosságokat a teljesítményemben, amiken szeretnék javítani a következő megmérettetésig. Maga a verseny remek lehetőség volt a gyakorlásra, jó volt ismét küzdeni a nemzetközi élmezőnyben” – mondta Molnár Dániel.

Karatéban a tervek szerint március közepén rendeznek hosszú szünet után ismét világversenyt. Az isztambuli viadal a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria állomása lesz, ahová a magyar válogatott tagjai is elutaznak.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top