A Terrorelhárítási Központ (TEK) idén is megrendezi a BUDO- és Küzdősportgálát.
November 17-én a BOK csarnokban az ország egész területéről érkező egyenruhások – a BM rendészeti szervei (ORFK, BV, Katasztrófavédelem, TEK), az Országgyűlési Őrség, a NAV, a Magyar Honvédség és az Országos Mentőszolgálat sportolói – küzdenek meg egymással különböző stílusban (k-1, WKF karate, kyokushin karate, grappling, judo). Több mint 300 nevezés érkezett a versenyre.
A rendezvény idei díszvendége a háromszoros profi K-1 világbajnok, Remy Bonjasky. A holland küzdősport legenda a versenyt megelőzően az indulók felkészülését egy közös tréninggel is segíti a TEK tornatermében.
A sportesemény középpontjában a magyar rendőr áll. Jól reprezentálja a magyar rendészeti szervek munkatársainak küzdőképességét, kitartását és önuralmát.
A TEK küzdősportgála selejtezői reggel 9.00-kor, a döntők 17.00-kor kezdődnek, melyek között látványos harcművészeti bemutatók szórakoztatják a közönséget.
A gála, illetve a verseny mindenki számára nyitott, sőt, az egész család számára kikapcsolódást nyújtó szombati program lesz, a nap folyamán küzdősportokkal kapcsolatos kiállítás és vásár is várja az érdeklődőket.
A rendezvényre a belépés idén is ingyenes, a látogatók adományaikkal a Bethesda Gyermekkórházat támogathatják.
A verseny fővédnökei Dr. Pintér Sándor, miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter és Dr. Benkő Tibor, honvédelmi miniszter.
Szólj hozzá