Keresés
Close this search box.

Új emberként tért vissza az 505 napig vezeklő kick-box klasszis

blank

Korábban az egója vezérelte, de ma már érettebben és alázatosabban áll a versenysporthoz a lábsérülése miatt másfél évet kihagyó Veres Roland. A Halker-Király Team ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok kiválósága 2019 tavaszán túlvállalta magát, amikor röviddel a térdműtéte után fájdalmas véget ért számára a májusi budapesti világkupa. A hazai nem olimpiai sportolók egyik legjobbika azóta sok mindent átértékelt: megtanulta, hogy semmilyen sérülést nem szabad elbagatellizálni, most pedig fegyelmezettebben dolgozik, mint valaha, és nem csak versenyzőként akarja meghálálni mindazt, amit a kick-boxtól kapott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A még mindig csak 21 éves Veres Rolandot fiatal kora ellenére már kétszer is beválasztották az Év Sportolója szavazás legjobb 10 férfi versenyzője közé, 2017-ben a budapesti felnőtt világbajnokság legeredményesebb sportolója volt, de saját bevallása szerint túlságosan hajtotta az eredményeket. Ma már belátja, nem kellett volna bevállalnia a sérülését okozó és műtéttel végződő szerbiai versenyt, ahol kipróbálta magát a kick-box egyik legkeményebb szabályrendszerében, a K1-ben.

„A felépülés alatt rengeteg időm volt gondolkodni azon, hogyan és miért történt a sérülés. Igyekeztem a pozitív és tanulságos dolgokat kivenni ebből a negatív helyzetből, erre szükség is volt. Arra jutottam, hogy ez a sérülés nem lett volna, hogyha nem az egóm vezérel akkoriban, és nem akartam volna mindenáron mindig, mindenhova elmenni, újabb és újabb rekordokat dönteni. Ezzel a mentalitással sokáig nem volt problémám, hiszen jöttek az eredmények, csak aztán ez átbillent a másik oldalra és bevállaltam olyan dolgokat, amiket nem kellett volna” – értékelte a múltat Veres Roland.

A csepeli harcos 505 nap kihagyás után az októberi nádudvari országos versenyen tért vissza a tatamira, ahol magabiztosan nyerte meg súlycsoportját a pointfighting szakágban. A sokszoros világ– és Európa-bajnok bevallotta: a régi Veres Roli valószínűleg el sem ment volna erre a kisebb volumenű hazai megmérettetésre, most viszont hálás, hogy a kihagyás után volt alkalma – elsősorban magának – bebizonyítani, hogy még mindig a legjobbak között van.

„Nagyon hiányzott már a versenyzés! Szerintem az elmúlt másfél évben sokkal érettebb felfogású és precízebb lettem. Már nem arra fogok koncentrálni, hogy szép és látványos elemeket bele vigyek egy-egy küzdelembe, hanem hogy minél eredményesebb legyek. Szóval az egót a jövőben elengedem, és megmarad pusztán a kemény munka.”

A hosszú felépülés Veres Rolandot arra is ráébresztette: már az eddig elért eredményei alapján is szerencsés, és úgy döntött, szeretne minél többet visszaadni a sportágnak. A Halker-Király Team kick-boxosa elmondta, szeretné folytatni tanulmányait, és ha versenyzőként nem sikerül, akkor sportdiplomataként akarja az olimpiai részvételig segíteni a kick-boxot.

„Úgy gondolom, hogy a kick-box eszmeileg és minőségében is beleillik az olimpia programjába, úgyhogy én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a sportág bemutatkozhasson az ötkarikás játékokon. Nagy hagyománya van a kick-boxnak, egyre ismertebb hazánkban és külföldön is, és remek sportdiplomatáink vannak, akik már most nagyon sokat tesznek az ügy érdekében. Szerintem probléma az is, hogy hatalmas árok van a nem olimpiai és az olimpiai sportágak között, én pedig szeretnék köztük hidat teremteni. Nyilván ehhez nem vagyok elég önmagamban, de azért fogok dolgozni, ne az legyen a döntő, ki olimpiai sportoló és ki nem, hanem a valós eredményeket, a valós kvalitásokat és a beletett edzésmunkát nézzük” – fogalmazott Veres Roland.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top