A szerdától vasárnapig tartó karate világbajnokságnak idén Linz ad otthont, amelyen Magyarországot tizenhárom versenyző fogja képviselni.
A kétévente sorra kerülő csúcsesemény az első vb azóta, hogy augusztusban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megszavazta: történetében először a sportág ott lehet a 2020-as olimpián. Így az ausztriai mezőnyben minden bizonnyal lesznek olyanok, akik négy év múlva Tokióban az ötkarikás játékokon is főszerepet játszanak majd.
A linzi magyar indulók közt ott van az idei Európa-bajnokságon küzdelemben harmadik Tadissi Martial, akit a WKF világszövetség honlapja is az esélyesek közé sorol a 67 kilogrammos súlycsoportban. Az UTE sportolójának jó formáját bizonyítja, hogy a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League legutóbbi két állomásán egy arany- és egy bronzérmet nyert. Rajta kívül az MTK-s Hárspataki Gábor (75 kg), aki a májusi Eb-n a bronzmérkőzésig jutott, ugyancsak kellemes meglepetést okozhat. Sérülés miatt viszont nem léphet tatamira Linzben a korábbi korosztályos világbajnok Szegedi Döme.
„Az edzőtábor végére a teljes csapattal sikerült egy szinttel feljebb lépnünk. Motiváltan és tettvággyal vágunk neki a vébének, de mivel a világ legjobbjai lesznek az ellenfelek, maximális koncentrációra, hitre, magabiztosságra és kreativitásra lesz szükség a sikerhez” – nyilatkozta a Magyar Karate Szakszövetség honlapján Ruzsinszki György, a felnőttválogatott edzője.
Forrás: MTI
Szólj hozzá