A Magyar Honvédséghez kötődő sportegyesületek riói olimpián és paralimpián résztvevő sportolói számára a Honvédelmi Minisztérium ünnepélyes búcsúztatót tartott Irány Rió! felkiáltással.
Simicskó István miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Bp. Honvéd ezúttal is nagy létszámmal, 22 versenyzővel képviselteti magát a játékokon.
„Óriási teljesítmény, hogy ilyen sokan érték el a kvalifikációt, büszkék vagyunk önökre, s biztos vagyok benne, hogy Rióból sikert, valamint örömöt hoznak haza nekünk” – jelentette ki Simicskó István, aki egyúttal a kormány, a minisztérium, valamint társadalmi elnökként a Bp. Honvéd részéről is támogatásáról biztosította a versenyzőket.
A miniszter hozzáfűzte: a „csatába” induló honvédos sportolók erejét szellemiségük, harcedzettségük, valamint edzőik tehetsége adja, s emlékeztetett arra, hogy a Bp. Honvéd mint a legeredményesebb magyar egyesület eddig 63 olimpiai bajnokot adott a magyar sportnak.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Bp. Honvéd versenyzői nyolc sportágban, atlétikában, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, sportlövészetben, úszásban, vívásban és vízilabdában vesznek részt az olimpián. Kiemelte: sikerükért 15 millió magyar fog szorítani.
Fábián László riói csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója felidézte, hogy 1969-től több mint két évtizeden át maga is honvédos versenyző volt, majd sérülésmentes felkészülést kívánt a versenyzőknek.
A rendezvényen a Honvéd számos olimpikonja – többek között Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Marosi Ádám és Imre Géza – mellett Kővágó Zoltán (Szolnoki Honvéd) és Rédli András (Balatoni Vívó Klub) is részt vett.
Szólj hozzá