Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Katinka Hosszu)

Hosszú Katinka erősen kritizálja a szabályváltozásokat

Fotó: Facebook (Katinka Hosszu)

Jelentősen megváltoztatta a szabályokat a 2017-es úszó világkupa-sorozatra a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA). Az új rendszert az elmúlt öt év összetett győztese, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka élesen kritizálta.

Az idén kilenc állomásos vk-t érintő talán legfontosabb módosítás az, hogy egy versenyző egy viadalon maximum négy egyéni számban indulhat. A korábbi években előfordult, hogy Hosszú egy versenyen tíz, vagy annál több számban is résztvevő volt.

„Gratulálok FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén… De mást nem” – áll a Hosszú Katinka Facebookoldalán megjelent bejegyzésben.

A 28 éves úszó megemlíti: azzal sem ért egyet, hogy a vk-futamokra mostantól nem nevezhet bárki, azokon csak meghívással lehet elindulni.

Hosszú 2012 óta minden évben megnyerte a sorozat összetett pontversenyét, csak tavaly 386 ezer dollárt (106 millió forint) keresett és 73 aranyérmet gyűjtött.

Az úszók idei világkupa-sorozata, melyet 25 méteres medencében rendeznek, augusztus 2-án kezdődik Moszkvában.

A világkupa 2017-es menetrendje (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):
augusztus 2-3.: Moszkva
augusztus 6-7.: Berlin
augusztus 11-12.: Eindhoven
szeptember 22-23.: Doha
szeptember, 26-27.: Dubaj
szeptember 30.-október 1.: Hongkong
november 10-11.: Peking
november 14-15.: Tokió
november 18-19.: Szingapúr

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top