Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az idő jelentette a legnagyobb kihívást

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke hétfő este az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, hogy a vizes vb egyik legnagyobb kihívása a szervezésre jutó rövid idő volt.

A miniszter emlékeztetett, mindössze két évük volt a magyar szervezőknek olyan világversenyt rendezni, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), a sportolók és a nézők is elégedettek legyenek.

A világbajnokságon 2800 versenyző volt jelen, ennek a többszöröse vett részt a masters-vb-n, és csak az utóbbiak mintegy 20 ezer nevezést adtak le; ezt nem volt könnyű összehangolni – mondta.

Elhangzott az is, hogy a FINA mind a világbajnokságot, mind a masters-vb-t minden idők legjobb ilyen típusú rendezvényének ítélte. Ezzel kapcsolatban a miniszter azt mondta, a helyszínek és a szervezés mellett a magyar szurkolók teljesítménye is hozzájárul a sikerhez. A szervezők nevében ezért a szurkolóknak jelképesen átadott egy aranyérmet, amelyet a Duna Arénában állítanak majd ki. Az érmet a műsorban be is mutatták.

Szólt arról is, a szurkolók mellett az önkéntesek munkája is hozzájárult a sikerhez, ők – több mint 3000-en – 31 ezer nyolcórás műszakot teljesítettek a világverseny alatt.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top