Keresés
Close this search box.
Fotó: MTI

Gyárfás: szükség van a jó viszonyra a FINA-val

Fotó: MTI

Magyarországnak mint házigazdának változatlanul törekednie kell arra, hogy fennmaradjanak a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA vezetőivel ápolt jó kapcsolatok – így fogalmazott állásfoglalásában Gyárfás Tamás.

A magyar sportdiplomata, a nemzetközi szövetség alelnöke jelezte, hogy rövidesen sorra érkeznek majd a FINA vezető képviselői a Budapesten és Balatonfüreden július második felében zajló világbajnokságra.

A vendéglátónak a jó viszony fenntartása „egyébként kötelessége, de közvetlen érdekünk is, hiszen július 17-én itt születik döntés a 2022-es és 2024-es rövidpályás vb helyszínéről is” – írta az MTI-nek eljuttatott állásfoglalásában Gyárfás Tamás. – „Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mondhatom: a mindenkori magyar sportdiplomáciai érdekeket szerencsésebb a színfalak mögött érvényesíteni és egyszersmind hatékonyabb is.”

A saját szerepéről Gyárfás Tamás – aki az európai szövetség, a LEN gazdasági vezetője is – azt írta: mint eddig is, Magyarország és a magyar úszók érdekeit képviseli.

„Ennek eredménye lehetett, hogy 2005 óta hazánk hat úszó Európa-bajnokságot már megrendezett, és sikerült elnyerni a 2020. évi kontinensviadalt is. A FINA-események közül mi adtunk otthont a junior nyíltvízi világbajnokságnak, előttünk a 17. FINA-vb, 2019-ben következik a junior úszó vb, és ha a MÚSZ elnöke és csapata kellő figyelmet fordít a 2024. évi rövidpályás úszó vb pályázatára, talán sikerül azt is hazahozni – fogalmazott Gyárfás. Hozzáfűzte: ennek az eseménysorozatnak köszönhetően a magyar úszósport „egy csodálatos új létesítménnyel gazdagodott, megújultak az eddig használt uszodák, a sportágra egyedi figyelem irányul, amiből a magyar úszók is profitálnak, de nemcsak a jelen nagyjai, hanem a jövő generációi is.”

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top